Dívány Vakbarát Hírportál

Megkóstoltuk a sört, amibe rizst főznek a japánok

Hogy kerül rizs a sörbe, jó-e ez nekünk, és egyáltalán mi köze ennek a Drehernek? Amikor meghívást kaptunk Japán első számú prémium sörének bevezető eseményére, viszonylag sok kérdés kavargott a fejünkben. Nem tehettünk mást, elmentünk, hogy választ kapjunk rájuk.

A kőbányai sörgyár autentikus környezetben, a Tokio Budapestben, japán dobkoncerttel és szusis lakomával tarkítva mutatta be a hazai sörkedvelőknek az Asahi Super Dry-t, amit szerencsére nemcsak távolról lehetett csodálni, hanem meg is lehetett ízlelni. Naná, hogy éltünk a lehetőséggel!

Mit kell tudni az Asahiról?

Az elnevezés egy japán sörgyárat takar, amit 1889-ben alapítottak. Ők mutatták be 1987-ben az Asahi Super Dry névre keresztelt sört, ami az addigi trendeket felborítva a boroknál ismert száraz ízvilággal próbálta meghódítani a japán gyomrokat. Az újdonság eleinte még a vállalat vezetőségét is megosztotta, de végül kitartottak mellette, ami bölcs döntésnek bizonyult, hiszen azóta Japán első számú prémium sörévé nőtte ki magát és a világ más tájain is hódító útjára indult.

06-asahi superdry-180309-A40A0265
Szécsi István / Dívány

Mi benne a különleges?

A cég szerint a „karakuchi”. A biztonság kedvéért segítünk egy kicsit: ez magyarul azt jelenti, hogy

száraz.

De a gyártó szerint úgy száraz, hogy közben frissítő is, és olyan különleges, tiszta ízt nyújt, hogy nincs az az étel, ami ne passzolna hozzá. 

"A sörfőzési szabványok, az innovatív erjesztési technológia és a legjobb minőségű, eredeti receptúra alapján válogatott alapanyagok – élesztő, komló, árpa, rizs – együtt biztosítják a fogyasztók számára az autentikus „karakuchi” ízélményt, amely az Asahi Super Dry legfőbb jellemzője"

– definiálják a sört a sajtóközleményben.

10-asahi superdry-180309-A40A0323
Szécsi István / Dívány

Hogy gyártják?

Az Asahi Super Dry-hoz felhasznált malátázott árpát pontosan meghatározott kritériumok alapján, exkluzív gabonaszállítói hálózatból választják ki világszerte és legalább ekkora figyelmet áldoznak a minőségi komlóra is, ami "egy elegánsan keserű" ízjegyet kölcsönöz a terméknek.

"Az alacsony hőmérsékleten vezetett erjedéssel elért magas végerjedésfoknak köszönhetően nem maradnak a sörben erjeszthető cukrok, így a sör száraz, tiszta lecsengésű ízt kap, mely a hosszú kondicionálás alatt éri el tökéletes formáját."

Az itthon is forgalomba kerülő pasztörözetlen sört Európában (azonban belül is Olaszországban), a tradicionális recept alapján készítik – persze a kaizen, vagyis a „minden javítható” szemléletet valló japánok szigorú felügyeletével. A gyárnak időről időre mintákat kell küldenie Japánba, ahol szakértők ellenőrzik, hogy az íze és minősége megfelel-e a kívánalmaknak.

03-asahi superdry-180309-A40A0246
Szécsi István / Dívány

Mi köze ennek a Dreherhez?

Az Asahi Super Dry világszerte több mint 50 országban van jelen, de a régióban a magyar az első piac, ahol bevezetik a terméket. Az ok elég kézenfekvő: a Dreher tavaly az Asahi Breweries Europe tulajdonába kerül. Vagyis semmi meglepő nincs abban, hogy a japán cég a kőbányai gyártóra bízta a magyarországi forgalmazást.

Tényleg finom?

Békefi Gábor, a Dreher vezérigazgatója a sajtótájékoztatóan elmondta, az előzetesen elvégzett tesztek azt mutatják, hogy a magyar sörfogyasztóknak kimondottan tetszik a Asahi Super Dry íze. Az összetevők átböngészése arra is rávilágít, hogy mi állhat ennek a hátterében: ahogy a magyar nagyüzemi sörök többségében, ebben is megtalálható a kukoricagríz, ami (a rizshez hasonlóan) pótanyagnak számít a sörgyártásban.

Az előállítást ugyan olcsóbbá teszi, ám a hozzáértők szerint a minőségnek nem válik a javára, így egy tisztességes cseh vagy német sörbe bele sem kerülhetne. Alkalmazásában a költségcsökkentésen túl az ízlés is szerepet játszik. A gyártók azokat célozzák meg vele, akiknek kevésbé jön be a markáns komlós vagy malátás irány, és inkább semlegesebb, kevésbé sörízű italra vágynak.

Na, az Asahi Super Dry a kóstoláskor pont ilyennek tűnt. Visszafogottan kesernyés, nem kimondottan karakteres, viszont könnyű és frissítő, ami alkalmassá teheti rá, hogy az újdonságokra mérsékelten nyitott átlag magyar fogyasztó a nyári hőségben vedelje. Azt viszont erősen kéltem, hogy a kézműves- és kisüzemi termékek iránt rajongó sörgeekek is nagy tételben fogják vásárolni. 

04-asahi superdry-180309-A40A0250
Szécsi István / Dívány

Mikor kóstolhatom meg?

Nemsokára! A japán sör tavasszal – állítólag még márciusban – debütál Magyarországon. A részletekről még annyit lehet tudni, hogy a boltokban és vendéglátóhelyeken egyaránt 0,33 literes üveges kiszerelésben lesz kapható, nagyjából 250-300 forint közötti áron.

Oszd meg másokkal is!

Rovatok