
A polgárháború előtti Amerikában nem volt mindennapi jelenség a női rendőr. Volt azonban egy, aki egy elnök elleni merényletet is meghiúsított.
Utoljára 1963-ban fagyott be teljesen a Duna, és a szakemberek szerint több ilyen tél már sosem lesz.
5 szocialista szavunk, amelyet a mai fiatalok már nem érthetnek.
Ma már furcsán nézünk azokra, akik nincsenek fenn Facebookon. De vajon milyen módjai voltak a kapcsolattartásnak évszázadokkal ezelőtt?
Bár a három amerikai fiatal nem a jutalomért cselekedett, a családok részéről komoly felháborodás fogadta a döntést.
Ha nem is felesége két szép szeméért, de mindenképpen testi épségéért találta fel a kockacukrot a cukorgyár igazgatója.
Ha nem lennének írásos bizonyítékai, el sem hinnénk, hogy bukkant egy török férfi a házfalán át egy tizennyolc emelet mély föld alatti városra.
Ha a kémiatankönyv szövegéből csak néhány betű maradt meg emlékeidben, az most nagyon jól jöhet: 10 közismert vegyjelre kérdezünk rá kvízünkben.
Fürdőruhában felvételiztek a rendőri gyorstalpalóra a lányok – akinek nem voltak erkölcsi vagy politikai aggályai, az ÁVH-hoz is elszegődhetett.
Képeken mutatjuk meg, hogyan változott a Gellért-hegy.
Kincsem a legendás magyar versenyló nevét mindenki ismeri, ellentétben gazdájának nevével. Pedig az ő élete is igazán izgalmas lehetett.
Két, Trianonnak is nevezett kastély található Versailles-ban, az egyikben a Magyarországot feldaraboló békeszerződést írták alá.
Megnyílt Magyarország első Gyere be! Háza, amely egy olyan közösségi tér a fiatalok számára, ahol eszükbe sem jut elővenni a mobiltelefont.
Az ál-Nemecsek három forintért dedikálta a regényt a Corvin áruházban, de az őt meglátogató úttörőktől libákat és sonkát is elfogadott.
Lássuk, mennyi maradt meg az irodalomórák emlékeiből: kvízünkben egyetlen sorból kell kitalálnod, mely versre gondoltunk!
Felismered az amerikai elnök, Trump szavait? Kvízünkből kiderül.
Valami jó dolog is származott a bombariadó-sorozatból.
Te mennyire emlékszel még a kommunista múlt teli torokból zengett dalaira? Kvízünkben próbára teheted magad.
Ma a legnépszerűbb italok között tartják számon, de eredetileg egyáltalán nem a szomjunk oltása volt a célja.
Ezeket a közkeletű rövidítéseket biztosan ismered: a kvízben annyi a dolgod, hogy megjelöld, mit jelentenek!
Zsírszörnyet hozhat létre, ha sütőolajat öntesz a lefolyódba nap mint nap: a rekorder méretű szörnyeteg kolosszálisan hosszú volt.
Magyar urbexesek egy elhagyatott többszintes bunker mélyére merészkedtek, ahol hátborzongató felfedezést tettek.
Kvízünkkel tesztelheted, mennyire ivódtak beléd a televíziózás történetében olyan emlékezetes retró reklámok és azok híres szlogenjei.
Tippeld meg, mennyi lakosa van Magyarország legkisebb lélekszámú településének!
A múltban jó néhány olyan szépészeti trend terjedt el, amely mai szemmel nézve már meglehetősen bizarrnak hat.