Dívány Vakbarát Hírportál

Felkutatom a családfámat! De miért lesz ez jó nekem? És neked?

Zanza!

Meghívtak, hogy tanuljam meg, hogyan tudom felkutatni az őseimet – nem volt kérdés, hogy szeretném-e csinálni. Hiszen ki ne akarna többet megtudni a családja múltjáról, és ezáltal persze saját magáról. Te is belevágnál? Olvass tovább, hasznos lesz.

Néhány hete azzal hívott fel egy hosszú évek óta nem látott ismerősöm, hogy egy örökösök felkutatásával, családtörténettel foglalkozó cégnek dolgozik, és most indítanak egy új képzést, ami azt ígéri, hogy egy hétvége alatt megtanítják bárkinek a családfakutatás módszertanát. Mivel a Díványon rendszeresen írunk pszichológiai kérdésekről, adta magát, hogy megkérdezzen, lenne-e kedvem kipróbálni a dolgot. Mivel én még egy félmaratoni felkészülésből is képes voltam egy többfelvonásos mélylélektani drámát csinálni, naná, hogy lelkesen bólintottam a dologra.

A folyamat első lépéseként kiderítettem hogy egyáltalán pontosan miről van szó (ennek eredményét az alábbi keretesben látod), aztán beszélgettem a szóban forgó cég tulajdonosával, és egy pszichológussal is. Elképesztő izgalmas utazásnak tűnik a dolog, tarts velem!

Mi ez az egész?

Mit lehet megtanulni egy hétvége alatt? Nem szimpla adatbányászatot tanítanak, hanem szemléletmódot. Azt mondják, a módszertani alapok ismeretével, és egyfajta kreatív gondolkodásmóddal több száz évre visszatekintő kutatást lehet készíteni. Az előadásokat olyan történész, levéltáros és kutató szakemberek tartják, akik 15-30 éve családtörténet-kutatással foglalkoznak.

Mennyibe kerül, ha nincs kedvem kutatni, de érdekel a családfám, ezért megbíznék valakit? Itthon négy-öt cég foglalkozik azzal, hogy megrendelésre családfakutatást készít: az árak változóan alakulnak 224 000 forint és 720 000 forint között attól függően, hogy visszamenőleg hány száz év feltérképezése történik. 

Mennyibe kerül, ha én akarom kikutatni? A képzés díja 139 000 forint, a pénzért a kiscsoportos (5-9 fő) foglalkozáson felül egy ötórás személyes konzultációt is kapsz, ahol egy általad választott oktató segít a kutatásban. Emellett egy zárt Facebook csoporton keresztül folyamatosan kapcsolatot tarthatsz a szakemberekkel és a többi résztvevővel.

Oké, szóval így olcsóbb. De miért jó még, ha én kutatok? A szakértők szerint a készen kapott családfákhoz képest a saját magunk készítette kutatás teljesebb élményt ad, a személyes útkeresés izgalma, a felfedezés és rátalálás öröme is a miénk.

Máshol is megtanulhatom ugyanezt? Magyarországon egyedülálló a kezdeményezés, ehhez hasonló, tanfolyam jellegű gyakorlati képzés eddig nem volt elérhető a lakosság számára (az egyetemi történész képzés keretében természetesen van ilyen témájú elméleti kurzus).

Akkor is neki lehet kezdeni, ha nem tudok semmit a családomról? Persze. Eötvös György, a Family Tree Akadémia alapító-tulajdonosa például csak a szülei és nagyszülei nevét tudta, amikor belevágott, és ebből aztán annyi információra bukkant hogy egy komplett könyvet meg tudott tölteni vele.

Kutatás közben közel kerül az emberhez a történelem

A képzésről és az egész családfakutatás folyamatáról először Eötvös Györggyel, a Family Tree Akadémia alapító-tulajdonosával beszélgettem.

Kezdjük a dolog technikai oldalával. Kell bármilyen előképzettség, háttértudás ahhoz, hogy fel tudjam tárni a családfámat?

Semmilyen előképzettség nem szükséges az alapok elsajátításához, egyedül a saját családunk minimális ismeretére van szükség. A születésünk helye, dátuma, a szülők és nagyszülők születési dátuma, helye, esetleg a család vallása bőven elegendő. Persze minél többet tud valaki, annál könnyebb és gyorsabb a folyamat, de ad abszurdum egyetlen születési dátumból is lehet családfát építeni. 

DSC5118
Fotó: Kaszás Tamás /

Ha nagyon kevés kiinduló információnk van, akkor főleg az adatvédelmi törvények miatt nehéz a folyamat eleje (az anyakönyveket elég szigorú szabályozások védik). De ezeken az akadályokon is túl lehet jutni – erre vannak legális technikák, amiket megtanítunk a tanfolyamon. Emellett sok adatbázis fent van az interneten, ez azért sokat könnyít. Kevesen tudják, hogy nagyon sokára kell csak kimozdulni otthonról egy családfakutatáshoz. Később persze elengedhetetlenné válik a személyes kutatás a levéltárban, de addigra már annyira beleszeret az ember ebbe az egészbe, hogy egyáltalán nem bánja a rá szánt időt.

Mert ha valaki erre rákap, ez tényleg hobbivá tud válni. Egy családfa ugyanis sosincs kész, mindig van olyan ág, amit lehet tovább bogozni. Ráadásul nem is nehéz rákattanni gyors sikerélmények miatt. Eleinte meglepően könnyen jönnek az eredmények. Amikor pedig eljön a nehezebb rész (pl. már latin nyelvű anyakönyvek közt kell kutakodni), már annyira rá van kattanva az ember, hogy külön örül a kihívásnak.

Azért önmagukban az anyakönyvi kivonatok nem tűnnek olyan szuper izgalmasnak. Milyen többletinformációkra lehet kutatás közben számítani?

Úgy kell elképzelni egy családfát, mint egy karácsonyfát. Ahhoz, hogy a fa álljon, muszáj anyakönyvekből kikutatni az alap információkat, ez nem fog másként menni, innen tudjuk hogyan kapcsolódnak az egyes generációk egymáshoz. Ki mikor született, ki kivel mikor kötött házasságot. Egy átlagos paraszt családot az 1700-as évekig ezek alapján vissza lehet vezetni. Így alakul ki maga a fa – de ez még tényleg nem annyira érdekes. Az, hogy a dédapám apját Jánosnak hívták, hát ettől nem jön tűzbe senki. De ezt muszáj megcsinálni.

És itt kezdődik a karácsonyfa díszítése. Mik a díszek? Lehet összeírásokat találni, ebből kiderül mije volt az adott ősnek, katonai összeírásból kiderül milyen magas volt, sorozáson kiszortírozták vagy nem. Gyászjelentésekből kiderül kik gyászolták, hova temették, milyen gyászbeszéd volt. Sokfajta másodlagos forrás lehet, és itt kezd el élni a sztori. Az is érdekes, hogy ahogyan haladunk visszafelé az időben, egyre közelebb kerülünk a történelemhez. Ha mondjuk az egyik ősünk 1848-ban született, nem lehet nem arra gondolni, hogy akkor forradalom és szabadságharc volt az országban.

Tud példát mondani izgalmas családtörténetre? 

Például az én családomban az volt a legenda, amit a nagypapámtól hallottam, hogy a vásárosnaményi báró Eötvös családnak vagyunk az oldalági leszármazottai. Amikor elkezdtem kutatni tíz perc alatt kiderült, hogy közünk nincs hozzá. Mondtam a családnak, hogy ez nem igaz, akkor azt mondták a még élő rokonok, hogy azért mert egy másik ághoz tartozunk, a mátrafalvihoz. Na mondanom sem kell, hogy ez sem igaz. Érdekes volt szembesülni ezzel a dologgal.

DSC5138
Fotó: Kaszás Tamás /

Nehéz lehet elengedni azokat a történeteket, amiket gyerekkorunk óta hallunk...

Hát hogyne! Képzeljünk el egy családot, ahol abban éltek, hogy ők egy nemesi család. És 1945 után elvesztettek mindent és kitelepítették őket. És kiderül, hogy az egész nem igaz. Ez egy nagyon nehéz dolog. Vagy egy olyan család, ahol nem szívesen látnának zsidó ágat, és egyszercsak szembesülnek vele, hogy mégis van az ősök közt. Elég sorsszerű egyébként, hogy a kutatás egy pontján mindig valami olyasmi kiderül, amit a legkevésbé szeretnénk. Valahogy mindig olyasmit találnak az emberek, ami a legjobban fáj. 

Hogyan szoktak erre reagálni?

Minél intelligensebb valaki, minél nyitottabb az új információkra, annál jobban örül nekik. Érdekesnek találja mondjuk, ha kiderül, hogy a dédnagyapja börtönben ült. Aztán van, aki titkolja ha ilyesmi kiderül, sőt, szélsőséges esetben azt mondja rossz a kutatás. Nem akarja elengedni azt a virtuális valóságot, amit a családja mesélt neki. És ami még fontos: ne felejtsük el, hogy akikről kiderülnek az információk, egy egészen más korban éltek. Meg kell tanulni az adott történelmi korban gondolkodni. Kétszáz évvel ezelőtt teljesen más volt az emberek viszonya a halálhoz, a pénzhez, a munkához, a másik nemhez, istenhez. 

Szóval tulajdonképpen az ember történelmet is tanul a családtörténetén keresztül.

Igen, és az a legjobb, hogy amikor az ember elkezdi kutatni a családját, akaratlanul is rengeteg helytörténeti érdekességre bukkan arról a településről, ahonnan az ősei származnak. Más szemszögből kezdi látni azt a falut vagy várost, amiről korábban a családi legendákon keresztül talán már hallott.

Összességében a családfakutatás nem más, mint identitáskeresés. A 20-21. században teljesen elszakadtunk a gyökereinktől. Más volt az ősökkel a viszonyunk két-háromszáz évvel ezelőtt, mint most. A mának élünk, a reklámok azt sugallják, "hogy ez jár neked, ezt most kell megélned". Úgy kezeljük az életünket, hogy megszülettünk, meghalunk és az egy szakasz. Pedig egy folyamat részei vagyunk. Kaptunk valamit az őseinktől, és mi is továbbadunk valamit a gyerekeinknek.

Az a része még megy a dolognak, hogy igyekszünk a gyerekeink, unokáink életében benne lenni. De hogy mit hozunk, arról nagyon kevés információnk van. Én azt gondolom, három-négy generációt visszamenőleg mindenkinek illene ismerni. Ez kell ahhoz, hogy meg tudjuk érteni saját magunkat. 

Jó lesz ez nekem? – Majd a pszichológus megmondja

Na, hát ennek a folyamatnak ugrok neki hamarosan én is, a tervek szerint január elején. De nem túl korai még ezzel foglalkoznom? Miért jó, ha már most belevágok? És mihez kezdjek a kapott eredményekkel? Kozma-Vízkeleti Dánielt, kiképző család-pszichoterapeutát, klinikai szakpszichológust kérdeztem ki a családfakutatás pszichológiai hasznáról, most az általa elmondottakat összegzem.

Mikor érdemes ennek az egésznek nekilátni?

"A családi múlt és a gyökerek iránti kíváncsiság általában a negyvenes korosztálynál fogalmazódik meg először, az életút során ilyenkor válik igazán fontossá az életminőség, a tudatosabb jövőkép és a honnan jöttem-hova tartok kérdése. Az embereket foglalkoztatják az életükben ismétlődő sémák, ezek megértéséhez pedig sokszor a múlt eseményei adnak segítséget" – mondta el Eötvös György. 

Kozma-Vízkeleti Dániel szerint egyáltalán nem meglepő, hogy a felmenők kérdése leginkább a negyveneseket foglalkoztatja. Ez az életközepi válság időszaka, amikor ugyanazok a kérdések bukkannak fel az életünkben újra, mint kamaszkorban (ki vagyok én, mi az élet értelme) – csak persze egy másik szinten. De minden életszakaszban taníthat, mondhat valamit, ha elkezdünk az őseinkkel foglalkozni. Viszont nem kérdés, hogy egy érettebb, kiforrottabb személyiséggel könnyebb elbírni, feldolgozni az összefüggéseket amikre rájövünk. 

DSC9379
Fotó: Kaszás Tamás /

De mondott egy ellenpéldát is: fiatal felnőtteknek akár pályaválasztásban is segíthet, ha tisztában vannak a családfájukkal – ha mondjuk valaki pszichológusnak készül, érdekes megnézni, voltak-e már a családban segítők, vagy adott esetben pont azért akar segítő lenni, mert a családjában sok a probléma.

Miért jó, ha tisztában vagyunk a családfánkkal?

1. Segíthet a nagy horderejű kérdések megválaszolásában. Ha elkezdjük megismerni az őseinket, az életükből fennmaradt történeteket, egy idő után észre fogjuk venni a mintázatokat benne. (Még akkor is, ha adott esetben konkrét sztorik nem is maradtak fenn, a családfából jól kirajzolódik pl. hogy hány gyerek volt az általános a családunkban, mikor házasodtak stb.) Ez azért jó, mert segít rálátni, hogy egy adott kérdéssel, problémával a mi családunkban hogyan szoktak megküzdeni.

Egy példa: nem tudod eldönteni, hogy külföldre költözz, vagy inkább maradj. Ha megismered a családfád, könnyen kiderülhet, hogy nem te vagy az első aki ezzel a dilemmával szembesül a felmenőid között. Érdemes utánajárni, hogy a külföldre költöző családtaggal mennyire tartották a kapcsolatot az itthon maradók, mennyire találta meg a számítását.

2. Könnyebben megérthetjük, miért térnek vissza minduntalan ugyanazok a problémáink, miért ismétlődnek bizonyos motívumok az életünkben. A fentiekből következik, hogy rengeteg olyan családi mintánk, megküzdési stratégiánk van, amik tudattalanul irányítanak bennünket (ezekről bővebben szakértőnk előadásában hallhatsz, ide kattintva). Lehet, hogy azért vagy rögeszmésen féltékeny, tartod mindennél többre a a pénzügyi biztonságot vagy éppen azt, hogy egyedül oldj meg mindent, mert a családodban így szokás. Akár generációkkal korábban még valós indokkal kialakult egy gyakorlat, és azóta a leszármazottak azt a mintát ismételgetik tudattalanul. Ha felismered ezeket, a következő lépésként le is tudod ezeket rakni, és ha sikerül, végre nem adod tovább az utánad következő generiációknak.

3. Kríziskor erőforrás lehet, mert ahogyan a szakértő mondja “az előző generációk életképességére, ügyességére a mi létünk a legjobb bizonyíték.” Ha megismered, hogy a családod hogyan küzdött meg az élet nehézségeivel, a mindennapi problémáidat, krízishelyzeteidet könnyebben fogod tudni kezelni. Például akármilyen nehéz helyzetnek tűnik, hogy nehezen tudod törleszteni a lakáshitel részleteit, ha a családfádból kiderül, hogy vannak háborúból, haláltáborból visszatértek az őseid között, máris más fényben látod majd az aktuális gondjaidat. Hiszen ha ők meg tudtak küzdeni a fenti borzalmakkal, talán te is legyűröd valahogy a svájci frankot. És persze párkapcsolati kríziskor is sokat segíthet ha utánajárunk a múltunknak, ha a párunkkal közös motívumokra bukkanunk a családtörténeteinkben, az is közelebb hoz egymáshoz.

4. Megismerjük a családunkat, közelebb kerülhetünk a még élő rokonainkhoz. Olyan korban élünk, amikor az ősök ismerete, a családi kötelékek látszólag nem olyan fontosak, nem is tudunk sokat róluk. Korábban emberek még tisztában voltak a családi mintáikkal, azzal, hogy ki kicsoda – hiszen ebben éltek. Manapság mind a régi történetek, mind az, hogy konkrétan ki tartozik a családunkba, mind a konkrét személyes kapcsolatok háttérbe szorultak – nagyvárosokban különösképp.

Családfakutatáskor viszont nem csak az ősöket ismered meg, de a leszármazottakat is. Így az is egy pozitív hozadéka lehet annak, ha elkezdesz ezzel foglalkozni, hogy könnyebb lesz felvenned a kapcsolatot akár olyan ma is élő rokonaiddal, akikről azt sem tudtad eddig, hogy léteznek. Vagy emlékszel kisgyerekkorodból családi nyaralásokról, összejövetelekről rájuk, de aztán valahogy nem találkoztatok többet. Itt az idő felkeresni őket!

5. Családi titkokra derülhet fény. Ez elsőre lehet hogy nem tűnik kellemes hozadéknak, de mindenképp hasznos. Hiszen minden családban vannak csontvázak a szekrényben, ha belevágsz a családfakutatásba, biztosan te is találsz majd valami olyat, amit a családod évekig-évtizedekig-évszázadokig elhallgatott. Elsőre nyilván óriási teher amikor erre rátalálsz, de még a legnagyobb borzalmat is lehet olyan szemszögből nézni, amivel jól jöhetsz ki a dologból. (Jó példa erre Carl Gustav Jung, a világhírű svájci pszichológus, akinek állítólag a nagyapja Goethe törvénytelen fia volt. Ez nyilván a korábbi generációk számára elképesztő kínos titok volt, Jung viszont rendkívül büszke volt rá, éppen emiatt eegyik kedvenc könyve is a Faust volt.)

A legfontosabb dolog a családi titkokkal kapcsolatban: ha birtokában vagyok a tudásnak, akkor én dönthetek róla, hogy akarom-e cipelni a terhet, vagy le akarom rakni, akarok róla beszélni vagy nem. Ha tudom a titkot, nem a körülmények, a múlt, a minták határozzák meg a viselkedésemet, meg hanem azok a döntések, amiket én magam hoztam meg.

shutterstock 734929771

Mihez tudunk kezdeni a rengeteg új információval a családunkról? Hogyan dolgozzuk fel, amit találunk?

Nézzük a jó oldalát! A történetekben, a felismert összefüggésekben – de még a menet közben kiderülő családi titkokban is! – mindig az erőforrást keressük. Mindennek lehet találni olyan olvasatát, amiből az derül ki, hogy az adott információ miként gazdagít minket. Olyan kérdéseket érdemes feltenni, mint pl.: Miért érzem hasznosnak, hogy ez kiderült? Miben erősít ez meg? Mit mond ez el rólam? Esetleg hogyan magyarázza meg az eddig értelmetlennek tűnő viselkedésemet? Hogyan tudom ettől jobban élni az életemet?

Keressük fel a még élő hozzátartozóinkat, és beszélgessünk velük! Nyilván, ne azzal rúgjuk rá a negyven éve nem látott Béla bácsira az ajtót, hogy milyen családi titokra bukkantunk és ő az utolsó aki még emlékezhet rá, ezért azonnal mondjon el mindent. De ha finoman közelítünk, azt fogjuk tapasztalni, hogy a legtöbben – főleg az életük végén – szívesen beszélgetnek a múltról, megkönnyebbülnek amikor végre letehetnek egy nagy titkot amit egészen addig cipeltek. Mi pedig újabb dolgokat tudunk meg általuk a családról, és így önmagunkról is.

Vagy keressük fel például rég nem látott unokatestvéreinket, ők kiváló referenciaszemélyek lehetnek az életünkben – hiszen ők kb. ugyanonnan indultak mint mi, érdekes kideríteni ők hol tartanak ők az életben és hol mi, milyen nehézségekkel küzdenek, milyen örömeik vannak.

Menjünk el azokra a helyekre, amik rendre felbukkannak a családtörténetünkben! Akkor is, ha nincs már ott élő rokon. Menjünk el, és ücsörögjünk kicsit a főtéren, sétáljunk a temetőben, nézzük meg vannak-e ismerős nevek a sírköveken. Akár az egész család elkirándulhat, a legkisebbeknek mesélhetünk az ősökről akik ott éltek. Segít lelkileg közelebb kerülni a gyökereinkhez.

Ne féljünk segítséget kérni! Ha a fentieket végigcsináltuk, és még mindig azt érezzük, hogy nem tudjuk kezelni a helyzetet, akkor nyugodtan kérjük szakember segítségét. Több választási lehetőségünk is van, egyéni önismereti munka és családterápia is segíthet. Ha egy családot egy titok tart össze, és egyszer csak hazaállít a gyerek – és itt lehet akár 40 éves is az a gyerek - azzal, hogy rájöttem mi az, amit nem mondtatok el, az a legszilárdabb családot is megrengeti, normális, hogy szükségét érezzük egy pszichológus segítségének.

Rovatok