
A világ első nyitott felvonójából elképesztő a kilátás, nincs is olyan messze tőlünk
Ha páratlan kilátásra és magaslati élményre vágysz, ebben a nyitott felvonóban a helyed.
Ha páratlan kilátásra és magaslati élményre vágysz, ebben a nyitott felvonóban a helyed.
A gyanús kommunikációs eszközt több kínai berendezésben is megtaláltak, ami komoly biztonsági aggályt jelent.
A 144 milliárd forintos ajándék elfogadását továbbra is jó ötletnek tartja Trump.
Egy ferences nővér elmesélte, milyen volt együtt dolgozni a perui misszióban megválasztása előtt Leó pápával.
Tavasszal a szokásos csapadékmennyiség csupán harmada esett, és a történelmi szárazság a következő hónapokban is megmaradhat.
Két hét alatt aggasztó mértékben megugrott a vírussal fertőzöttek száma, több a haláleset is.
Máris milliók követik az Instagramon Leó pápát, aki első képe mellett fontos üzenetet fogalmazott meg.
Egy francia ember tervezte és egy magyar segítette talpra az amerikai Szabadság-szobrot. Nézd meg, milyen belülről!
Három meghökkentő szabályt ismertetünk, amit légiutas-kísérőként mindenképp be kell tartani. Van, ami életmentő lehet.
Vajon sikerül-e megmenteni az eltűnőben lévő, hagyományos alapanyagként szolgáló fokhagymát?
Nem feltétlenül erre figyeltek a hívők, mégis sokak szívéhez leginkább ez a mozzanat jutott igazán közel.
Vannak olyan hétköznapi költségek, melyeket az amerikai elnök is a saját zsebből fizet.
Akkor van tél, amikor nálunk nyár, de sem ekkor, sem akkor, szinte nem is esik az eső.
A környezetre és az egészségre is káros, ami ebben az országban történik, s egyelőre hiába keresik a megoldást rá.
A 12 évvel ezelőtti bírósági döntés ellenére máig nem zárták be a kedvelt üdülőhely hulladéklerakóit.
Három országban is hivatalos látogatást tehet hamarosan a frissen megválasztott Leó pápa.
Csak kevesen szúrták ki eddig, de a Google megváltoztatta az egyik fő alkalmazásának a logóját.
Ha ilyen tempóban terjed a hepatitis A-fertőzés, akkor idén kétszer annyi beteg lesz az országban, mint tavaly egész évben.
A tudósok egy fontos tényezőt nem vettek figyelembe a korábbi számításoknál, jóval hamarabb bekövetkezhet az univerzum halála.
Keményebbek lesznek a nyelvtudásra és a képzettségre vonatkozó feltételek.
Amikor csak a virág 36 millió forintnál is többe kerül egy esküvőn, gyanakodhatunk, hogy a világ egyik legdrágább menyegzőjéről van szó.
Első vasárnapi üzenetében XIV. Leó sokakat meglepett azzal, hogy az egyik imádságot elénekelte a Szent Péter-bazilika erkélyén.
Felülvizsgálják, hogy a sport összeegyeztethető-e a törvényekkel, addig senki sem sakkozhat.
Jelentős támogatást kapott Erdő Péter a konklávé kezdeti szakaszában, de végül mégsem ő lett Ferenc pápa utódja.
Az utóbbi évben jóval gyakoribb, hogy valaki azért lop a boltból, mert nem engedheti meg magának az alapvető élelmiszereket sem.