Dívány Vakbarát Hírportál

Vonnegut, Madách, vagy Orwell a világirodalom bajuszbajnoka?

Kurt Vonnegut, Madách Imre és Nietzsche nem törte össze magát, hogy fodrászolja a bajszát, Petőfi vagy Marquez viszont a gondosan ápolt arcszőrzetre esküdött. A világirodalom 10 bajuszbajnoka közt a magyar versenyzők sem kell szégyenkezzenek, még Orwell szőrből növesztett tejbajsza mellett sem.

A február évek óta hivatalosan is a Nemzetközi Bajuszhónap, ezért - a Huffington Post gyűjtéséből kiindulva - összeválogattuk a saját tízes listánkat a legbajszosabb költőkből és írókból. Igen, szerintünk a magyar bajusznak sem kell szégyenkeznie: lenyomja-e Madách Imre Kurt Vonnegutot?

Mikszáth Kálmán

mikszáth kálmán

Az impozánsan rozmárbajszú író nemcsak növesztette, de A demokrata című elbeszélésében egyenesen párhuzamot vont a bajuszviselés és a világnézet közt: „Kállay Ákost bizonyosan önök is ösmerték. Ő volt a legnagyobb demokrata a Házban, valamikor a szélsőbalhoz tartozván…, de hiába, minthogy a bajusza még nagyobb volt a demokrataságnál, a nagyobb megölte a kisebbet.”

Mikszáth csodás bajusza ellenére nem volt nagy nőcsábász:1873-ban megnősült, majd 1878-ban elvált nejétől, de hogy cifrább legyen a történet, 1882-ben újra feleségül vette.

 

Arany János

Barabás Miklós: Arany János portréja (1848)
Barabás Miklós: Arany János portréja (1848)

Arany János is írt ódát az arcszőrzetéhez: A bajusz című költeménye nyomán 1954-ben színes diafilm is készült ugyanezzel a címmel.

„Oh ti, kiket a természet
Bajusz-áldással tetézett,
Ti nem is gondolhatjátok,
A csupasz száj mily nagy átok!”

A költő kezdetben tanított, de bele is unt ebbe a szakmába, festő, szobrász akart lenni. Tanulmányait félbehagyva végül színésznek szegődött, majd1840-ben, még mielőtt ismert költővé vált volna - nyilván csodálatos bajszával - elbűvölte és feleségül vette Ercsey Juliannát.

 

Kurt Vonnegut

Vonnegut
Stillphoto Collection / Sunshine

Vonnegut bajsza azon bajusztípusok közé tartozik, amik nem igényelnek túl nagy törődést. Néha azért nem árt karbantartani ezt a fazont se, hogy ne lógjon bele az ember szájába. Vonnegut „igénytelen” bajsza, rendezetlen göndör fürtjei révén már külsejével is kivívta kora ellenkulturális mozgalmi vezetőjének szerepét, persze azért ebben a könyveinek is lehetett szerepe. De hogy frizurája is bajsza is szorosan hozzátartozott ehhez az imidzshez, azt az is bizonyítja, hogy minden évben, április 18-án tömegek ünneplik a Vonnegut-napot, Vonnegut-bajszot és Vonnegut-parókát öltenek, így emlékezve az íróra.

 

George Orwell

Orwell
Snap

Az abszolút kedvencünk a szőrös orwelli tejbajusz. Ennek az egészen elképesztő fazonnak is kellett legyen valami vonzereje, Eileen O'Shaughnessy-nek legalábbis bejöhetett, mert 1936-ban férjhez is ment az Indiában született, akkor még íróként működő Orwellhez.

 

Gabriel García Marquez

Marquez
Ronaldo Schemidt

Varázslatos bajusz egy mágikus realistának. Maquez bajuszstílusát, a Zapatát, a mexikói forradalmárnak, Emiliano Zapatának köszönheti, aki állítólag alacsony termetét hosszú lefelé kunkorodó bajuszával igyekezett ellensúlyozni. Ez még a Hummer és a Ferrari megjelenése előtt volt, akkor még ilyesmikkel korrigálták a férfiak a kis méretüket.

 

Gustave Flaubert

Eugéne Giraud: Gustave Flaubert
Eugéne Giraud: Gustave Flaubert

A Bovaryné írója magát életerős, tenyeres-talpas férfiként jellemezte, amely talán megmagyarázza, miért növesztett hatalmas, lelógó bajuszt. Flaubert annyira ragaszkodott arcszőrzetéhez, hogy amikor fiatal korában leborotválta, veszteségén egy, az anyjának szóló levelében igen hosszan siránkozott. Flaubert bajsza egy tipikus lelógó bajusz.

 

Petőfi Sándor

petofi sandor

Petőfi bajsza épp olyan, mint amilyennek a költő munkásságát megismerhettük: hetyke, tüzes, betyáros, merész. A „forradalmi bajusz” igen sok törődést igényelhetett, de a végeredmény magáért beszél. 2010-ben még Petőfi Sándor Emlék-Bajusz Versenyt is szerveztek március 14-én, tisztelegve az Anyám tyúkja költőjének arcszőrzete előtt.

 

Madách Imre

madách imre

„Aztán itt voltak azok a mult századbeli busongó hazafiak, akik valamely ki nem mondott fogadalom révén borbélyt nem hagytak nyulni az ábrázatukhoz. Azok a Madách Imre-bajuszos, könnyesre, magányosra, szinte kísértetiesre konyult bajuszosok, akiknek mosoly sohase vonta félre a bajuszát, de még pedrő se.

A mult századbeli fotogáfia- albumokban annyit találkozunk az emberkerülő, az „Ember tragédiá”-ját magányosságában átálmodó Madách bajszával, mintha mindenki átérezte volna azt a fájdalmat, amely a nógrádi földesurnak valaha tollat adott a kezébe.”– írta Krúdy Gyula 1932-ben A bajuszpedrő románc, vagy egy képviselő ujítása a bajusz-viseletben című művében. Hát igen, Madách szőrzetére jobb, hogy nem mi kerestünk szavakat.

 

Friderich Nietzsche

Nietzsche
Scherl

A Petőfi-féle kackiás, pödrött, gondosan nyírt kis bajuszka, a lekonyuló, mélabús Madách-bajusz,  vagy a mikszáthi harcsabajusz egyaránt következtetni engednek viselőjük lelki alkatára, hiszen sok törődést igényelnek: bajuszpödrőt, bajuszkötőt, bajuszkefét. Az a fajta bozontos rozmárbajusz azonban, amelyet Nietzsche viselt, nem igényelt túl nagy törődést gazdája részéről. A filozófus elfoglalt ember volt, amíg szellemileg össze nem roppant, és bár utána sem unatkozott, mindenesetre ekkor sem bajuszával foglalta el magát.

Önnek melyik irodalmi bajusz jön be?

  • Petőfi kackiás huszárbajsza 36
  • Kurt Vonnegut borzasa 33
  • Nietzsche fodrászmentes szőrzete 22
  • Arany János bajsza 17
  • Az orwelli tejbajusz 11
  • Marquez varázslatos bajsza 8
  • A mikszáthi rozmárfazon 6
  • Flaubert lekonyuló stílusa 1
Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Rovatok