Az állandó fáradtság nem csak azzal függhet össze, hogy nem pihensz eleget. Ez egy elhúzódó egészségügyi probléma jele is lehet.
Kiderült, hogy ez a jópofa zöldség kedvezően hat több szervünkre is, rendkívül egészséges, ezért érdemes megbarátkoznunk vele.
A bőrgyógyász ajánlásából kiderül, elég-e kétnaponta zuhanyozni.
Egyes növények fokozzák a napérzékenységet, ami miatt felhólyagosodó égési sérüléseket szenvedhetsz.
Szakértővel jártunk utána, hogy bizonyos óvintézkedésekkel hogyan birkózzunk meg a veszélyekkel, melyeket kedvenc ételünk rejt magában.
A vírusfertőzést követően kialakuló állapot tünetei közül a fáradtság a legjellemzőbb.
Az okra előnyös hatást gyakorol a memóriára, csökkentheti a szívbetegség kockázatát, és a rákos sejtek ellen is felveszi a harcot.
Ha jólesik hallgatni a suttogást, és közben még a fejtetődön is elindul a bizsergés, akkor te minden porcikáddal átéled az ASMR-t.
A jól megválasztott ágy és párna a békés alvás záloga. Ha éjszaka rosszul alszunk, nem csak a gerincünk, a bőrünk sem lesz hálás.
Nyáron több bőrbetegség leselkedik rád, mint az év más szakaszaiban: így védekezhetsz ellenük!
A vérkép első ránézésre olyan, akár egy rejtvény a bonyolult latin szavakkal és rövidítésekkel, de nem árt tudni, hogy mire utal a MCV, MCH vagy MCHC.
A hőmérséklet megemelkedése miatt nyáron gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy bedagad a lábunk. Ugyanakkor komoly betegségek is állhatnak a háttérben.
Egy serpa a hegyen is otthon érzi magát: ettől képes rá.
Ha ezt a zöldséget rendszeresen fogyasztod, két legyet ütsz egy csapásra: karcsúbb és egészségesebb lehetsz.
Erőteljes antioxidáns tulajdonságai révén a bogyó nemcsak a bőrt védi az öregedés hatásaitól, hanem a rákkezelésben is szerephez juthat.
A kullancs, a szúnyog és a darázs csípése is rejthet veszélyt: erre készülj!
A kutatók szerint a a módszer valóban alkalmas arra, hogy a szív egészségének mutatója legyen, ám nem helyettesíti a rendszeres orvosi ellenőrzéseket.
Jellegzetesen friss illatát semmivel nem lehet összetéveszteni, de azt nem hittük volna, hogy ennyire egészséges is.
Te is megrögzötten figyeled az órát elalvás közben? Kutatások szerint ennél rosszabbat aligha tehetnél.
Meg fogsz lepődni, pedig tényleg ilyen sok víz kellene a szervezetednek naponta: mutatjuk, ennyit igyál!
A fiatal mentős a tüdőrák egyik ritka formájában halt meg, ami a betegség diagnosztizálása előtt csak egyetlen tünettel járt.
Megmutatjuk a teljes gyártási folyamatot: Ki hinné, hogy még mikrohullámú sütővel is találkozhatunk az egyik fázis során?
Már a kozmetikaipar is határozottan hirdeti, hogy válasszunk más alternatívát. A megoldások között a két buszmegállónyi séta is szerepelhet akár.
Nemcsak az ételeinket teszi ízletesebbé vagy tetszetősebbé, hanem számos egészségügyi előnye is van ennek az éppen zöldellő növénynek.
Ezt a gombát tartják a világ egyik legerősebb antioxidáns-forrásának.