
Ez egy premier, nem csak szöveg, ezt most meg is lehet hallgatni. Új sorozatunkban apák beszélgetnek gyereknevelésről. Buta rádiók helyett.
Megkértünk öt könyvmoly kamaszt és kiskamaszt, sorolják fel legnagyobb kedvenceiket. Bónusz ajánlatok is vannak az egyáltalán nem olvasóknak.
Kombinált, integrált vagy prenatális teszt, invazív vagy nem invazív vizsgálatok? Elmagyarázzuk, melyik mit mér, mi a kockázata, és mennyibe kerül.
Úgy hívják a dolgot, hogy államilag támogatott diákmunka-program az önkormányzatoknál. Két éve már egyszer befuccsolt a dolog.
Állatok, szuperhősök, mikroszkópok, rendőrautók és vízhordóverseny, a múzeumok éjszakája már délutántól várja a gyerekeseket, ingyen.
Van két fontos szabály , ami segít a gyereknek, mikor kell segítséget kérni a szülőtől, de nem ijesztő a számára. Védjük meg a zaklatástól!
8-9 éves kislányokat vetkőztettek le egy dömsödi iskolában, hogy kiderítsék, ki kakilt a vécé mellé. Mit tehet a szülő? Magyarország, 2016.
100 pontból a tízévesek átlagosan 57,3-at írtak, viszont a nyolcadikosoknál már az 50 százalékot sem éri el az átlag. Emberkínzás, vagy szűrő?
Az első negyedévben 13 ezer gyerek lett bárányhimlős. Érdemes oltatni? Kötelezővé is kéne tenni? Tudnivalók bárányhimlőoltás-ügyben.
Tessék, itt bizonyíték, hogy legalább egy cuki kétéves él a földön, aki igazi lelkesedést érez a brokkoli, a saláta és a gomba iránt.
Apuka ordítva kérte ki magának, hogy az úszómester rászólt a medence szélén rohangáló gyerekére. Jó vagy rossz ez? A pszichológus véleménye.
Tiltótáblák, szabályok nem dísznek vannak. A legtöbb tragédiát nettó hülyeség okozza, és az emberélet védelmében az állatokat ölik meg.
Saját bajaink guglizásánál csak egy rosszabb van, ha a gyereket diagnosztizáljuk a neten. Az én lányom így lett epilepsziás, kolléganőmé veszett.
Fényképes útmutató a leggyakoribb mérgező szoba- és terasznövényekről. Ezekhez ne férjen hozzá soha a gyerek!
A partnerkapcsolati (szóbeli vagy fizikai) erőszak negatív következményeinek nagy része akkor is kimutatható, ha a gyerek "csak" szemtanú.
A Youtube-ról tanult meg programozni, a fejlesztésekben pedig a kishúga inspirálja.
Becsülettel végigszámoltam: heti 21 óra a 168-ból. 12,5 százalék. Ennyi jut egy 8 órában dolgozó anyának - nekem - a gyerekéből.
Jó sokat kellett várni a Némó nyomában folytatására, de megérte: a memóriazavaros bohóchal saját filmet kapott, és nagyon szórakoztató.
Utazni mindenki szeret, de azért egy kisgyerekkel nagyobb kihívást jelent, mintha csak kettesben indulnának neki.
A szex a szülés után is fontos része marad a kapcsolatnak, de mi van, ha nem jó vagy fáj? Problémák és megoldások.
Pesten most látható egy kisebb ingyenes, Budán két hét múlva nyit egy nagyobb fizetős dínókiállítás. Megnéztük, melyik mit tud.
A testvérharcon általában jó kívül maradni, de vannak helyzetek, amikor a szülőnek kell megálljt parancsolnia. A pszichológus megmondja, melyek ezek.
Elballag a gyerek az óvodából, aztán szépen végigjárja a júniust és az augusztust. Aztán szeptember elsején hirtelen iskolás lesz. Fura rendszer.
Ballagóitól azt kérte, a búcsúajándékra szánt pénzt kapja meg az Igazgyöngy Alapítvány. Ők pedig megmutatták, mi lett a pénzből.