
Például azt, hogy "Fogalmad sincs róla, milyen az igazi fáradtság".
Főleg, ha az összes gyereknek sikerült beszereznie néhányat.
Annyiféle módon bántjuk egymást, lassan már az zavar, hogy a férfi-nő-szex témában való megalázás kap csak figyelmet. Na, és mi lesz a többivel?
Ha a gyereknek problémája van, a szülőnek is. Hogyan segítsen? Mit tegyen, és mit semmiképp? Erre adunk néhány tanácsot.
A hétről hétre vezetett családi album nemcsak utólag lesz érték: ezekből ismerik meg és marad frissen a gyerekekben a családjuk története.
A több évtizedes tapasztalattal rendelkező gyógypedagógus saját magát „művészetterápiázza”, aztán szinte véletlenül ismert festőművész lesz belőle.
A totyogósok szüleinek szánt kis teszten általában 0-4 pontot szerezhetünk. Meg persze vannak a hazudós szülők.
Hatásos antibiotikumok nélkül olyan mindennapos sebészeti beavatkozások is életveszélyessé válnak, mint a császármetszés vagy a csípőprotézis-műtét.
Például… semmit? Vagy röhögünk egy sort a politikai korrektség bonyolódó útvesztőiben lassan teljesen eszüket vesztő amerikaik problémáin.
A hegyes, és talán ki is lakkozott csecsemőkörmök jó pár embernél kiverték a biztosítékot. Valóban léteznek ennyire ostoba szülők?
Nyugodtan döntsd el, hogyan szeretnéd nevelni a gyerekedet. Még akkor is, ha az aktuális divat mást diktál.
„És még hangok is jönnek anyámból, ez szörnyűűű…”
Nemcsak azon múlik, segítünk-e egy rászorulón, hogy "jó emberek" vagyunk-e. A körülmények is befolyásolják, és hogy elveszünk-e saját világunkban.
Több százezer feliratkozója is van a minecraftos youtubereknek. De miért jobb nézni, mint csinálni? A gyerekpszichológus megmondja.
Itt vannak az új IKEA plüssök. Több mint cukiság, pedig abból is jutott jó bőven.
Ezért IS jó. A terhességük alatt rendszeresen kutyázó anyák gyerekei nagyobb védettséget élveznek az ekcémával és az asztmával szemben.
A magyar fiatal felnőttek egyharmada túl kevés kalciumot eszik. Ti ne tartozzatok közéjük!
Nem minden zaklatás kerülhető el. Abban tudunk segíteni a gyerekünknek, hogy csökkentsük a kockázatot és merje elmondani, ha bántották.
Beszélj kevesebbet, és érd el, hogy a gyerekek töltsék ki munkával a felszabadult időt. És legyél nagyon önálló. Finn oktatás Budapesten.
Fogjunk össze, a kérés minden politikai szervezet minden politikusához szól. Az ovis, iskolás ünnepség, esemény ne legyen kampányeszköz!
Mindenki jobban tudja nálad, mi kell a gyerekednek? Nem vagy egyedül.
Minden tizedik nőt érint, a teherbeesési gondokkal küzdők között viszont minden második nő szenved tőle. És gyakran nincsenek tünetei.
Sokszor halogatjuk a rossz hír közlését, sőt „kegyes hazugságokkal” próbáljuk áltatni a gyerekeket. Ez a legrosszabb, amit tehetünk Vekerdy szerint.
Vajon pont olyan hülyeség, ahogy hangzik, vagy tényleg működik a vadgesztenyében lévő szaponin, és ezentúl ingyen és környezetbarát módon mosunk?
Nem több, mint 10 perc alatt megoldotta a problémáit, amin a hagyományos megoldások képtelenek voltak segíteni.