Dívány Vakbarát Hírportál

Keserű a tök? Vigyázz, mert mérgező!

Ha a gyereked azt mondja, azért nem eszi meg a tökfőzeléket, mert keserű, hallgass rá.

Philippe Assouly francia bőrgyógyász hívta fel a figyelmet arra, hogy a keserű ízű tökfélék komoly veszélyforrások lehetnek. Az eddig ismeretlen eredetű mérgezéstől Franciaországban eddig két nőnek hullott ki a haja. 

Az egyik nő először rosszullétre panaszkodott, hányt, émelygett és hasmenése volt, nem sokkal azután, hogy evett egy kis tököt, ami kesernyés volt ugyan, de nem tulajdonított ennek nagyobb jelentőséget. Nagyjából egy napig érezte ezeket a tüneteket, aztán egy hét múlva elkezdett csomókban hullani a haja. A családdal együtt ette az ebédet, de a többiek a szokatlan íz miatt nem ettek belőle annyit, és csak az ételmérgezés tünetei jelentkeztek rajtuk, a hajuk nem hullott ki - írta Assouly egy bőrgyógyászati szaklapban. 

Hasonló tünetek jelentkeztek egy másik nőnél is, akinek szintén tökféle volt az ételében, ő viszont a kesernyés íze ellenére is megette, míg mások pont emiatt hagyták ott a vacsorát az asztalon. Az ételmérgezésre utaló tünetei neki is hamar elmúltak, viszont három héttel később hullani kezdett a haja, de a testének más felülete is gyakorlatilag teljesen csupasz lett.

A tökfélékben egy olyan toxikus vegyület jelenhet meg, ami ilyen mérgezést okozhat. A háziasított tökökben ez elvileg nem jelenhetne meg, viszont a rovarok ezt nem tudják, és őket abszolút hidegen hagyja ez az egész, mikor az egyik növényről a másikra ugrálnak, és ezzel bejuttatják a háziasított tökökbe is a mérgező vegyületet. Három éve Németországban regisztráltak ilyen esetet, akkor egy ember belehalt ebbe a mérgezésbe, miután cukkinipörköltet fogyasztott. 

Szerencsére azért sem kell túlságosan aggódni emiatt, mert a fertőzött tökök keserűek lesznek, ugyanakkor az orvos arra figyelmeztet, hogy aki keserű ízt érez, semmiképpen se egye tovább a tököt, illetve ha a gyerek arra panaszkodik, hogy azért nem eszi meg a tökfőzeléket mert nem finom, akkor vegyük komolyan a jelzést, ugyanis halálos ételmérgezés is lehet abból, ha ennek ellenére is a gyerekre erőltetjük a tökféle elfogyasztását. 

153399067
Valerie Macon / Getty Images Hungary
Oszd meg másokkal is!

Rovatok