Dívány Vakbarát Hírportál

Létezik egyáltalán tökéletes szülés?

Több ezer szülés elemzése alapján ír kutatók arra jutottak, hogy az első szüléseknek kevesebb mint egy százaléka felel meg a tökéletes szülésről alkotott képnek.

Az első szülés előtt a nők többségének csak halvány sejtése van arról, hogy mégis mi vár rá, miközben hatalmas a rájuk nehezedő nyomás, hogy a szülésnek tökéletesnek, mindenféle beavatkozásoktól mentesnek kell lennie. A valóság azonban azt mutatja, hogy az első szüléseknek csak a 0,8 százaléka nevezhető tökéletes szülésnek, írja a MummyPages.

Írországban 7616 szülést elemeztek orvosok, oxitocin alkalmazásától kezdve egészen a gátmetszésig. Közülük 692 nőnél hajtottak végre tervezett császármetszést, 2753 esetben pedig indítani kellett a szülést, így maradt 4171 alkalom, amikor maguktól indultak be a fájások. Több mint a felüknél, 2111 nőnél kellett magzatburkot repeszteni, és 857-en kaptak oxitocint.

shutterstock 553827370
Shutterstock

Ezeket az eseteket kizárva maradt 1203 nő, ám közülük 172-nél történt magzati vérvétel, vagyis 1031-en maradtak azok, akiknél a fenti beavatkozások nélkül indult meg a szülés. Ebből végül 57 sürgősségi császárral ért véget, 86 esetben használtak vákuumot, 33-szor fogót. Öt baba a kórházba érkezés előtt, kettő pedig farfekvéssel született. Az így megmaradt 848 szülésből az orvosok még kivonták azokat, ahol gátmetszés vagy gátrepedés történt, így maradt 68 szülés. 

A 68 esetből kettőnél alacsonyak voltak a baba Apgar-értékei (ez az a teszt, amivel az újszülött állapotát vizsgálják születés után), így végül a több mint 7600 szülésből maradt 66, ami tökéletesnek nevezhető. Ez a 0,8 százalékos arány pedig elgondolkodtató abból a szempontból, hogy vajon érdemes-e részletes szülési tervvel ragaszkodni a tökéletes szülés képéhez, aminek nem sok köze van a valósághoz.

Persze joggal merül fel a kérdés: vajon az elvégzett beavatkozásokra tényleg szükség volt? Egy biztos: míg Magyarországon a szülések 40 százalékánál császármetszést hajtanak végre, addig a vizsgálat eredményei szerint Írországban ez az arány alig 10 százalék.

Oszd meg másokkal is!

Rovatok