Dívány Vakbarát Hírportál

Íme 10 táska, amibe érdemes befektetni!

Nem az Hermes Birkin táskája az egyetlen, ami napjainkban jobb befektetésnek bizonyul, mint az arany vagy egyes részvények, ugyanis a párizsi Artcurial aukciósház divatszakértője, Penelope Blanckaert szerint számos olyan exkluzív luxustáska van még, amibe hasonlóképpen érdemes beruházni, mivel a dizájnertáskák értéke körülbelül 8 százalékkal nő évente. Mutatjuk a hajtás után, hogy mely divatházaknál ajánlott körülnézni és bevásárolni!

1. Az Hermes Birkin táskája

Mi mással is kezdhetnénk sort, mint a francia divatház ikonikus darabjával, melynek értéke 500 százalékkal nőtt az elmúlt 35 évben, ami azt jelenti, hogy bölcs döntésnek tűnik befektetni a luxustáskába, aminek egy gyémántokkal kirakott, Barbie-rózsaszín krokodilbőr változatáért 146 ezer fontot, 58,5 millió forintot adtak ki 2015 júliusában a hongkongi Christiesben, de a párizsi Artcurialban is 23,100 fontért, 9,2 millió forintért kelt el egy hasonló darab az elmúlt napokban.

„Nem lehet mellélőni egy Birkin táska megvételével”– állítja a DailyMail.co.uk riporterének Blanckaert, aki szerint körülbelül 6000 fontról, 2,4 millió forintról indul egy mezei, Jean-Louis Dumas által 1984-ben megálmodott Birkin táska és mintegy hat éves várólistára tesznek fel minket, ha úgy döntenénk, hogy befektetünk egy ilyen bombabiztos darabba. A luxuscucc-turkálókban sem járunk jobban, nemrég például a Collector Square üzletében vettek meg egy fekete Birkin táskát 7000 fontért, 2,8 millió forintért.

Irina Shayk modellnek, jó pár Birkin táska lapul a gardróbjában.
Irina Shayk modellnek, jó pár Birkin táska lapul a gardróbjában.Pierre Suu / Europress / Getty

2. A Christian Dior Lady Dior fazonja

A Lady Dior táskát Diana hercegnő hozta újra divatba a kilencvenes évek közepén, mikor az akkori francia First Lady, Bernadette Chirac egy ilyen ikonikus luxustáskával lepte meg a birminghami találkozójuk alkalmával. A mutatós kézitáskát viccesen „Chouchou-ként” emlegették, majd olyan gyakran volt látható Diana hercegnő kezében, hogy „Princesse” néven futott egy darabig, de később mégis a „Lady Dior” lett a hivatalos elnevezése az 1947 óta piacon lévő formának, amit állítólag III. Napóleon székei ihlettek és aminek vintage verziójáért 3155 fontot, 1,2 millió forintot kérnek a Farfetch.com oldalán.

Diana hercegnő és az ő Dior táskája.
Diana hercegnő és az ő Dior táskája.Tim Graham / Europress / Getty

3. Az Hermes Kelly táskája

A körülbelül 29,200 fontos, 11,6 millió forintos, 28 cm-s piros krokodilbőr kiegészítőt a divatszakértő leginkább azoknak ajánlja, akik valamilyen kivételes anyagú és szokatlan színű luxuscuccra vágynak. „Ezek a tulajdonságok növelik a táska vonzerejét, mivel azt sugallják, hogy senki másnak nincs még hasonlója sem” – jegyzi meg Blanckaert a táskáról, ami a monacói hercegnének és hollywoodi dívának, Grace Kellynek köszönhetően tett szert ekkora népszerűségre a harmincas években.

A vintage Kelly táskák az árveréseken is keresettek, egy vörös Kelly táskán például 17.800 fontért, 7,1 millió forintért adtak túl a napokban, míg egy 28 cm-s Kelly 29.200 fontért, 11,6 millió forintért kelt el ugyanezen a vásáron az Artcurialban. A Collector Square luxus használtruha-üzletében viszont valamivel olcsóbban, 6730 fontért, 2,6 millió forintért lehetett lecsapni egy sárga Togo típusú bőrtáskára.

Grace Kelly, a monacói herceg és a híres Hermes táska 1956-ban, Pennsylvaniában.
Grace Kelly, a monacói herceg és a híres Hermes táska 1956-ban, Pennsylvaniában.Howard Sochurek

4. A Chanel örökzöld 2.55 kistáskája

„Ezt a klasszikust minden évben újragondolják, így lehetőségünk nyílik rá, hogy különlegesebb anyagú darabokat is beszerezzünk” – mondja Blanckaert, aki a ritkább, dzsörzé anyagból készült kistáskákat ajánlja. Egy sötétkék bőrtáskáért egyébként nemrég 2024 fontot, 810 ezer forintot fizettek a Vestiaire Collection üzletében, de az elmúlt öt évben több mint ötven százalékkal emelkedtek a Chanel 2.55 táskák árai. Ezt azt jelenti, hogy évente átlagosan 8-12 százalékkal emelkednek az árak a divatháznál, így ha most vásárolunk be Chanel táskából, az rövid időn belül több mint harminc százalékkal többet érhet a piacon, mint amennyiért vettük.

A láncos táska ötlete egyébként Coco Chanel fejéből pattant ki a 1920-as években, amikor ráunt arra, hogy táskáit állandóan a karjában kell hordoznia, a fazon pedig a mai napig megtalálható a legtöbb magára valamit is adó híresség ruhásszekrényében. Az eredeti forma újragondolt verziója, a 2.55 az 1954-es évben került forgalomba, majd mikor Karl Lagerfeld 1983-ban átvette a divatházat, dupla C csattal küldte kifutóra az eredetivel megegyező steppelt fazont.

Ilyen színesebb Chanel táskákba is érdemes befektetni.
Ilyen színesebb Chanel táskákba is érdemes befektetni.Christian Vierig / Europress / Getty

5. Luggage Phantom táska a Céline háztól

Blanckaert szerint a közepes méretű, nubuk bőrből készült változat ára folyamatosan növekedik a 2014-es év óta, így egy ilyen táska ára a legtöbb szalonban 1750 fontról, 701 ezer forintról indul annak ellenére, hogy a 2010-es megjelenésekor még nem aratott olyan hatalmas sikert a gazdagok körében. A francia Céline háznak sajnos még nincsen saját webáruháza, így a viszonteladási többletérték is tehet róla, hogy a klasszikus táska többe kerül, mint azok a dizájnerdarabok, amiket egy kattintással beszerezhetünk az online márkaboltokból.

Kylie Jenner egy fehér-zöld csíkos Luggage Phantom Celine táskával flangál.
Kylie Jenner egy fehér-zöld csíkos Luggage Phantom Celine táskával flangál.Bauer-Griffin / Europress / Getty

6. A Balenciaga City Classic táskája

Az időtlen, fémcsatokkal és szegecsekkel kombinált táskát Nicholas Ghesquiere tervezte a francia divatháznak az 1990-es években, amikor az egykori kreatívigazgató szerint nem volt olyan könnyű eladni ezeket a táskákat. A divatháznak nem is tetszett különösebben a Ghesquire által megálmodott „merev” fazon, de végül sikerült meggyőznie a vezetőséget arról, hogy kifutóra tegyék a párizsi divathéten.

A fazont azonnal megkedvelték a hírességek, Kate Moss és Rooney Mara kezében is gyakran látni City Classic táskát, így nem is lepődünk meg azon, hogy napjainkban már 1195 fontért, 478.819 forintért vesztegetik a butikokban.

Kate Mossnak játszósruhával is jól áll a luxustáska.
Kate Mossnak játszósruhával is jól áll a luxustáska.Gareth Cattermole / Europress / Getty

7. Sac Plat fazon a Louis Vuitton-tól

A sokmindent elnyelő elegáns darabot Angelina Jolie már jópár helyen meglóbálta az elmúlta években Londontól Máltán át Párizsig, de ennek ellenére az 1980-as években tervezett 'Sac Plat' ára a többi dizájner táskához képest még a megfizethető kategóriába tartozik, 760 fontot, 304.500 forintot kérnek érte a divatháznál. „Ezt a logós táskát gyakran ajánljuk az ügyfeleinknek, mivel továbbra is kiváló befektetés. Ezzel a táskával egy komoly üzleti tárgyaláson is megjelenhetünk, arról nem is beszélve, hogy akár még egy laptop is belefér” – mondja a divatszakértő, aki kihangsúlyozta, hogy csakis „ jó állapotban” lévő dizájner táskákat vegyünk a használt piacon, mivel az növeli a táska értékét.

Minimálisan szoktak rajta változtatni a divatháznál.
Minimálisan szoktak rajta változtatni a divatháznál.Louis Vuitton

8. A Hedi Slimane féle 'Sac De Jour' táska az Yves Saint Laurent háznál

„A Birkin-szerű formát kapott táskát négy különböző méretben és több színben dobták piacra és viszonylag friss húsnak számít, mivel 2013-ban került forgalomba. Ezért is annyira meglepő, hogy a 2015-ös tavaszi-nyári szezonban a Forward by Elyse Walkernél már árat is emeltek és 2299 fontot, 921.289 forintot kérnek egy ilyen klasszikus kiegészítőért” – jegyzi meg Blanckaert, aki szerint vannak, akik inkább kicsengetik érte ezt az összeget, minthogy aukciókon versengjenek másokkal vagy hogy évekig várjanak a hőn áhított darabra.

Híresen jó befektetés: YSL, Sac de jour
Híresen jó befektetés: YSL, Sac de jourChristian Vierig / Europress / Getty

9. A Gucci 'Jackie' táskája

Az olasz divatház azért nevezte át az ötvenes években tervezett ikonikus formáját Constance-ról Jackie-re, mert Jackie Kennedy Onassist állandóan ilyen táskával kapták lencsevégre a hatvanas években. A formába 2009-ben leheltek új életet a kreatívosok, de még a ráncfelvarrást kapott táska elkészítése is körülbelül nyolc órát vesz igénybe, így a színes luxusdarabnak megkérik az árát, 1670 fontot, 669.000 forintot kell fizetni érte a márkánál.

Puha velúrból készült a narancs színű Jackie táska.
Puha velúrból készült a narancs színű Jackie táska.Kirk Mckoy / Europress / Getty

10. A Bottega Veneta 'Veneta' táskája

A Tomas Maier által tervezett 'It Bag' táskafazon egyszerű, de tartós és időtálló felépítésének köszönhetően már a hatvanas évek óta töretlenül népszerű a táskamániások körében, sőt egyfajta státuszszimbólummá is vált az elmúlt időszakban. Az olasz divatház védjegyévé vált rácsos táskáért, ami formájában kicsit a Gucci 'Jackie' táskájára hajaz, 1965 fontot, 785.695 forintot kell fizetni a Net-A-Porter online boltjában.

Töretlenül népszerű a fazon a Bottega Veneta háznál.
Töretlenül népszerű a fazon a Bottega Veneta háznál.Bottega Veneta

Hogy hogyan különböztessük meg az igazi táskát a kamutól?

Erre ad néhány hasznos tippet a híres online akciós ház, a Catawiki árverés vezetője, Marja Neimann:

1. Figyeljünk a részletekre

Egy méregdrága táskánál sosem fordulhat elő, hogy a varrás nem tökéletes vagy kevésbé sűrű vagy hogy a szálak nincsenek tökéletesen eldolgozva. Legyen szó akár egy steppelt Chanel darabról akár egy Louis Vuitton táskáról,ezek a divatházak egészen biztosan nem fogják hanyagul elkészíteni a védjegyüknek számító logókat, címkéket és betűket.

2. Csekkolja le belülről is

A táska belsejéről gyakran ki lehet szúrni már a helyszínen, hogy hamis táskáról van szó, mivel hamisítók sosem ügyelnek olyan apró, de fontos részletekre, mint a zsebek vagy a gomb körüli precíz eldolgozás vagy a táska belsejébe rejtett logó és sorozatszám elhelyezése, így gyakran ez a legjobb módja a hamis cuccok beazonosításának. A Mulberry például egy sorszámmal ellátott érmét épített be a táskákba, amiken mindig ugyanaz a típusú betű és szám látható, így ha egy ettől eltérő számot látunk a táskában, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy az a táska hamis.

3. Zsebek

Ennél a pontnál is könnyen nyakon lehet csípni a fotókból dolgozó hamisítókat. Különösen igaz ez azokra a láncos vintage Chanel táskákra, amelynél eredetileg nem elöl, hanem hátul van elhelyezve a zseb. A hamis táskák gyakran onnan is könnyen kiszúrhatóak, hogy az eredetinél jóval nagyobb zsebeket kapnak a hamisítóktól, így mielőtt megvennénk, mindig csekkoljuk az eredeti táska zsebméretét is.

4. Nem mindegy a gyártás helye

Néhány zöldfülű hamisító rutinszerűen „Made in France” címkét tesz a Louis Vuitton koppintásokba, pedig nem feltétlenül van ez így, mivel a táskák egy részét egy ideje Spanyolországban készítik. Tehát hiába tűnhet úgy, hogy a címke alapján könnyen beazonosíthatjuk a táskát, néha sajnos ez is félrevezető lehet.

5. Ne felejtsünk el kérdezni

Elvileg az eladónak mindent tudnia kell a kiszemelt táskáról és minden kérdésünkre tudnia kell a megfelelő választ is, így néhány keresztkérdés feltétele után gyorsan rájövünk, hogy igazi vagy hamis táskát akarnak-e nekünk eladni.

h i r d e t é s
Oszd meg másokkal is!

Rovatok