Dívány Vakbarát Hírportál

Teszt: Melyik a legjobb automata kávéfőző?

Ha van felesleges félmilliód, megveheted a legjobb gépet, de szerencsére már feleennyiért is kapni olyan gépet, ami (majdnem) mindent megcsinál helyetted, és iható kávét készít.

Ha jól tippelünk, karácsonykor sokan lettek gazdagabbak valamilyen kapszulás kávéfőzővel. Egészségükre! A kávézás műfajában persze ennél több van, a filteres, csepegtetős eszközöktől kezdve az olyan gépekig, amikért egy használt autó árát kérik el. Utóbbiak közül válogatott a Stiftung Warentest is, a német fogyasztóvédelmi magazin nemrég 12 automata kávéfőzőt vizsgált meg alaposabban. Eredmények a hajtás után!

Mit vizsgáltak?

Az első és legfontosabb szempont nyilván az volt, hogy milyen kávét is főz a gép. Nyolc szakavatott tesztelő kóstolta végig a készülékek által készített eszpresszót, pontozták az ízélményt, az illatot és a cremát, vagyis a kávé tetején lévő krémréteget. És persze arra is kíváncsiak voltak, milyen tejhabot tud rittyenteni 12 automata kávégép.

A technikai részletek is sokat nyomtak a latban, például az is, hogy mennyi idő alatt lesz üzemkész a gép, hogy mi mennyire melegszik fel kávéfőzés közben, hogyan lehet változtatni az eszpresszó erősségét és hőmérsékletét, illetve mennyire lesz stabil vagy szép a tejhab. 

Azt is megvizsgálták, hogy mennyire könnyű működtetni a gépeket (a kávéfőzés, tejhabosítás mellett ideértve a tisztítást, vízkőtelenítést is), hogy mennyire biztonságosak, mennyi áramot fogyasztanak, mennyire hangosak, illetve hogy van-e valamilyen káros, veszélyes anyag a rendszerben. 

Folyékony energia
Folyékony energiaShutterstock

A legjobb öt

1. Jura S8 (Ár: 500 000-550 000 Ft)

2. De’Longhi PrimaDonna Class (Ár: 855 euró, kb. 275 000 Ft)

3. Nivona CafeRomantica 859 (Ár: 457 000 Ft)

4. Saeco Xelsis SM7683 (Ár: 499 999 Ft)

5. De’Longhi PrimaDonna S Evo (Ár: 260 000-310 000 Ft)

A tesztgyőztes
A tesztgyőztesJura

Hogy mennyi???

A félmillió forint elég húzósan hangzik, de azért feleennyiért is lehet jó gépeket kapni. Lehet, hogy nem tudnak annyira sok mindent, nem annyira okosak, kevesebb a kényelmi funkció, de a teszteken mindegyik készülék jó értékelést kapott, és jó kávét, pontosabban eszpresszót főzött.

A mezőny legolcsóbb versenyzője, a Siemens EQ.3 170 ezer forint környékén kapható. A magazin munkatársai szerint ráadásul jobb kávét produkál, mint egy picivel drágább testvére, az EQ.6. Mondjuk, utóbbit könnyebb tisztítani. Amúgy a Jura gépeinél is van egy ilyen fura viszony a kávé minősége és a gép ára között, a D6-os ugyanis „csak” 240 ezer forint, és mégis finomabb a főzete. Sőt, ez készítette a legjobb kávét.

És még valami, ha imádod a jó, habos cappuccinót, és barista módra szeretnéd elkészíteni a cappuccinódat, akkor lehet, hogy a hetedik helyen szereplő Melitta CI Touch lesz a te géped, ez ugyanis a többiekkel ellentétben először lefőzi a kávét, és csak utána jön a tej.

Tipp: Mielőtt megrendelnéd vagy megvennéd álmaid kávégépét, mindenképpen nézz utána annak, hogy hol mennyiért lehet kapni, hiszen ahogyan a top5-ös felsorolás mutatja, több tízezer forintos eltérések is lehetnek árban ugyanannál a készüléknél. Sőt, érdemes időt hagyni magunknak, és a különböző termékkereső oldalakon azt is figyelgetni, hogyan alakul az adott gép ára.

Ha ezek után is maradnál inkább a jó öreg kotyogósnál, akkor mindenképpen olvasd el ezeket a jó tanácsokat!

Oszd meg másokkal is!

Rovatok