Dívány Vakbarát Hírportál

Jön a nyári leárazás: ide menj a kedvezményekért!

Igen, lehet készíteni a pénztárcákat, van, ahol már 70 százalékkal csábítanak vásárlásra. Gyorsjelentés!

Tavaly június utolsó előtti hetéig kellett várni a nagy nyári leárazás kezdetével, most pedig már a hónap közepén belecsapott a lecsóba az üzletek egy része, és gyanítjuk, hogy 1-2 héten belül a többi márka is csatlakozik majd hozzájuk. Aki feliratkozott a hírlevelükre, biztosan időben értesül majd arról, hogy mikortól lehet náluk is kedvezményesen vásárolni. 

De nézzük, hogy most éppen mi a választék. A H&M a maximum árengedménye egyelőre 50 százalék. A webshopjukban persze egész évben van egy, a lerázott daraboknak szentelt szekció, de szezonban jobb ezt hivatalossá tenni. A legfrissebb akciós áruk között vannak fürdőruhák, rövidnadrágok és minden más olyan ruhadarab és kiegészítő, ami a nyár fontos kelléke. Például egy szép, sárga velúrtáska 12900 forint helyett most 7790 forintért, de sok jóárasított farmernadrág is, van, amelyik 5990 Ft helyett 2990 Ft. 

Természetesen a H&M testvérmárkája, a kicsit feljebb pozícionált COS is csatlakozott az első fecskékhez. Oké, itt egyelőre 5000 forint alatt főleg gyűrűket és csíkós pólókat fogunk találni, de megéri nagyobb összeget is áldozni a jó minőségű felsőkre, nadrágokra és ruhákra is.  

hm akcio.png
h&m

A Mangónál egyelőre nem látjuk nyomát a leárazásnak, a Mango Outlet webshopja viszont már küldött egy figyelmeztető emailt. Itt eleve olcsosítva lehet vásárolni, de most aztán tényleg megéri körülnézni, jó sokat kell görgetni, amire akár a 2000 forintos határt is elérjük, és persze itt is a bizsuk és azu egyszerűbb pólók sorakoznak egymás után a legalacsonyabb ákategóriában.

mango sale nyr.png
Mango Outlet

Ha valaki a fast fashion helyett a komolyabb márkákat részesíti előnyben, akkor jó hír, hogy a Fashion Days-en is vannak már nyári darabok 70 százalékkal, de értesüléseink szerint a Max Maránál is vannak már kedzvezmények. És a fehérnemű boltokba is nézz be, mert már akciózik a Triumph és a Women's Secret is, utóbbi szintén elég árengedménnyel. 

Oszd meg másokkal is!

Rovatok