Dívány Vakbarát Hírportál

Teszt: melyik a legfinomabb sajtos croissant?

Tesztünk egyik fontos tanulsága az volt, hogy a sajtos croissant beszerzése nem is olyan egyszerű feladat. Legalábbis, ha a nagy láncoknál és pékség hálózatoknál próbálkozik az ember. Bevásárlásunk előtt abban a hitben éltünk, hogy alig tudjuk majd elcipelni a tömérdek péksütit a szerkesztőségig, ehhez képes csupán négyfélét találtunk, ami megfelelt a kritériumoknak.

A Dívány tesztjei során már nem egyszer fordult elő, hogy kóstolóink ízlelő- és/vagy emésztőszerveinek szörnyű megpróbáltatásokat kellett kiállnia. Ez történt például akkor is, amikor vajas croissant-ok kerültek az asztalunkra. Azt hitted, tanultunk belőle? Hát nem! Az akkor tapasztalt gluténsokkra fittyet hányva ezúttal sajtos croissant-okkal hívtuk ki magunk ellen a sorsot.

Miből áll a sajtos croissant?

Traszkovics Zsolt élelmiszertechnológus mérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, ennek a péksüteménynek az összetétele jogszabályilag nincsen szabályozva, de azt azért tudni lehet, hogy az igazi croissant lisztből, vajból, vízből vagy tejből, cukorból, sóból, élesztőből vagy akár kovászból áll. A sajtos croissant-nál ezt természetesen kiegészíti maga a sajt is.

"Minőségi áruról akkor beszélhetünk, ha csak a fenti alapanyagok felhasználásával készül a termék. Itt is igaz az elv, hogy a minőségnek ára van: a drágább összetevőket gyakran adalékanyagokkal helyettesítik a gyártók."

DSC4871
Kaszás Tamás / Dívány

A szakértő hozzátette, a sajtos croissant minőségét a tésztán túl a sajt (és annak mennyisége) is nagymértékben befolyásolja. A termékek pontos összetételéről ugyanakkor nem könnyű tájékozódni, hiszen többnyire csomagolás nélkül kaphatók.

„A legtöbb vásárló a csomagolt áruk jelölését sem nagyon nézi meg. Magam részéről azt javaslom, hogy ízlésünk szerint döntsünk, de amennyiben szeretnénk a minőségi szempontokat is figyelembe venni, nyugodtan kérjünk tájékoztatást az eladótól a termék összetételével kapcsolatban.”

Mekkora a kínálat?

Jó, a kis pékségekben talán más a helyzet, de mi azt tapasztaltuk, hogy a sajtos croissant korántsem kapható mindenhol – ezalatt a szupermarketeket, hipermarketeket és a nagy pékség láncokat értjük –, ahol a vásárlók jelentős része beszerzi napi betevőjét. Néhány multi például ezért esett ki a körből, mert sima sajtosat nem árulnak, csak mondjuk sajtos-sonkásat. Így aztán az lett a vége, hogy első nekifutásra mindössze négyféle terméket tudtunk begyűjteni.

Meg is ragadnánk az alkalmat, hogy a segítséged kérjük. Hol etted a legtutibb, vagy épp a leghitványabb sajtos crossaint-t? Írd meg nekünk a Facebookon vagy erre a címere: irokaszerknek@divany.hu, és legközelebb innen folytatjuk!

Így teszteltünk

Ebben nem lesz sok újdonság. Ahogy mindig, ezúttal is a vakteszt módszeréhez nyúltunk. Szerkesztőségünk tagjai szubjektív szempontok alapján 1-től 5 pontig értékelték a termékeket, úgy, hogy fogalmuk sem volt róla, hogy azok hol készültek. A végeredményt ezután átlagolással határoztuk meg. Hogy milyenek voltak a croissant-ok? Hát nem sokkal jobbak, mint a korábban kipróbált „vajas” példányok.

4. helyezett: Lipóti füstölt sajtos croissant – 2,16 pont (245 forint/darab)

A Lipóti termékében főleg a tésztája tetszett tesztelőinek, de az összhatás valahogy már kevésbé feküdt számukra. Lehet, hogy azért, mert ketten is úgy vélték, hogy a kelleténél tovább időzött a sütőben. Valaki azt is megjegyezte, hogy műíze van, megint másvalaki pedig ráharapott benne egy apró azonosíthatatlan tárgyra, ami érthető módon elég rosszul érintette.

DSC4773
Kaszás Tamás / Dívány
  • Klassz a tészta, markáns füstölt sajt.
  • Nagyon morzsálódik, a kifli túlsütött. A tölteléksajtrúd különös megoldás, de nem olyan rossz. Nem kéne a kifli köré.
  • A sajt íze kijön belőle, a tésztája finom. 
  • Nagyon égettnek néz ki. Kenőcsös füstölt sajt kocka lakik benne. A teteje ropog, a tészta egy fokkal jobb.
  • Kicsit morzsolódós. A leginkább mű ízű, olyan túl fornettis.
  • Rossz, ráadásul ráharaptam valami műanyag biszbaszra, ami a tésztájában volt...

3. helyezett: Auchan füstölt sajtos croissant – 2,5 pont (199 forint/darab)

Az Auchan füstölt sajtos nekifutása kóstolónk szerint rettenetesen fel volt fújódva, ami ugyebár semmi jót nem jelent egy croissant esetében. Ennek fényében nem is meglepő, hogy az íze csak egyiküknél talált be. Kritikaként leginkább az merült fel, hogy kicsit állottnak hatott, és alig lehetett rajta érezni a sajtot. 

DSC4785
Kaszás Tamás / Dívány
  • Puffasztott, hatalmas, semleges ízű sajt. 
  • Külsőre csinos. Nem túl sápadt, nem túl barna. Édes a tésztája, a tölteléksajt enyhén füstös. Jó. 
  • Felpuffasztott, a sajtot nem érezni benne. 
  • Kinézetre rettenetesen felfújt, belül is van sajt, nemcsak a tetején. Elég tömör, nem levegős a tészta. Klasszik olcsó péksütemény íz. 
  • Kicsit állottnak tűnt. Nem volt annyira kellemes az íze. 
  • Borzasztó! Mintha valami avas kecskesajttal töltött kuglófot ennék! 

2. helyezett: Spar sajtos croissant – 3 pont (139 forint/darab)

A SPAR péksütijéről igencsak megoszlottak a vélemények. Egytől ötig mindenféle pontszám érkezett rá. Akiknek bejött, azt emelték ki, hogy szép és ízletes a tésztája, akiknek meg nem, azok leginkább morzsálódásra hajlamos állaga, illetve a sajt szolid mennyisége és visszafogott ízvilága miatt marasztalták el.

DSC4777
Kaszás Tamás / Dívány
  • Állat a tészta, finom a sajt. 
  • Morzsálódós. Sok tészta, semmi sajt. 
  • Mellékíze van. A tésztája elég darabos, a sajt íz nem jön ki belőle egyáltalán. 
  • Nagyon halovány. Belül is van sajt, de nem lehet érezni az ízét. A külseje ropogós, ez jó, a tésztája közepes.
  • Viszonylag semleges, tetszett a tésztája belülről, szép leveles és nem rögtön morzsolódó.
  • Felfújt, morzsálódó vacak, büntetően szalonnaízű füstölt sajttal a közepén! 

1. helyezett: Jókenyér sajtos croissant – 3,66 pont (315 forint/darab)

A Jókenyér terméke abból a szempontból kicsit fura szerzetnek tűnt, hogy a sajt nem a belsejébe, hanem kívülre került, ráolvasztva. Csakhogy ez itt nagyon is működött! Tökéletesnek azért nem neveznénk, de az mindenképpen mellette szól, hogy kóstolóink szerint merítésünk tagjai közül ennek volt a legfrankóbb a tésztája. Kívül jó sajtos és ropogós, belül pedig puha és omlós, vagyis FINOM. Mindez a pontszámokra levetítve két ötös formájában csúcsosodott ki. 

DSC4782
Kaszás Tamás / Dívány
  • Kicsit száraz, semleges íz. Másnaposan jó hiánykitöltő. 
  • Ugyan nincs sajttal töltve, csak megszórva, de nagyon finom és puha a tésztája. Vajjal reggelire szuper.
  • A tetején meg van a sajt keményedve, a tésztája íztelen. 
  • Ez néz ki a legjobban. Kívül jó sajtos és ropogós, belülről viszont nincs benne semmi. Ennek a legjobb a tésztája. 
  • Ennek a tésztájában nem éreztem a sajtot, de a legjobb ízkombináció volt. 
  • Ez nekem inkább egy puha kiflinek tűnik, aminek sajtot sütöttek a tetejére, mert a belsejében nincs semmi! Kicsit lisztes az utóíze. 
Oszd meg másokkal is!

Rovatok