„Nem szeretném abbahagyni azt, amit most csinálok” – interjú Gábor Zoltán Junior Prima díjas újságíróval
Az érettségi bizonyítványán még szinte meg sem száradt a pecsét, amikor Gábor Zoltán újságíróként kezdett el dolgozni. Ma Junior Prima díjas. Interjú.
Hrdina-Bárány Zsuzsi
2024. december 1.
6 illemszabály, aminek a létezéséről se tudnak sokan
Az általános illemszabályok egyre inkább kivesznek, íme néhány, amit már kevesen tartanak be.
Diósi Szilvia
2024. december 1.
Ez a nyugdíjtípus egyetlen forinttal sem emelkedik 2025-ben
Mint a rendelettervezetből kiderül, nem minden nyugdíjtípusra érvényes az inflációkövető emelés.
Kálmán Szonja
2024. november 30.
Ezzel a gyakori félreértéssel akár bírságot is bezsebelhetsz, ha busszal utazol
Ez a széles körben elterjedt tévhit sokak számára akár pénzbírságba is kerülhet.
Pásztor Liliána
2024. november 30.
Naponta használjuk, pedig a szaglásunkat is elveszthetjük tőle
Nem árt vigyázni, hiszen súlyos következményei is lehetnek.
Kálmán Gábor
2024. november 29.
Erre elég a 2025-ös nyugdíjemelés
Nem túl derűsek a nyugdíjasok 2025-ös kilátásai.
Kálmán Gábor
2024. november 29.
Komoly bajba kerülhetsz, ha ezt teszed a talált pénzzel
Könnyen bajba kerülhetsz, ha talált pénzt teszel zsebre. Ügyvéddel beszélgettünk videónkban arról, hogy mik a következmények.
Diósi Szilvia
2024. november 29.
Rengeteget spórolhat most sok magyar, fontos határidőt hosszabbítottak meg
Hat hónappal tolták ki a határidőt.
Kálmán Gábor
2024. november 28.
Bekeményít a rendőrség, több százezres büntetés vár az ügyeskedőkre
Akár 650 ezer forintos büntetést is kiszabhat a rendőrség.
Kálmán Gábor
2024. november 28.
Takarítás extrákkal? – Takarítónők osztották meg sztorijaikat
Ha tiszta otthont szeretnénk, a takarítás elkerülhetetlen. Egy takarítónő segít, hogy ez a feladat ne ránk várjon munka után. De hogy éli ezt meg ő?
Jakab Viktória
2024. november 27.
Ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól
Összeszedtük a legfontosabb, januártól esedékes, nyugdíjjal kapcsolatos tudnivalókat.
Hrdina-Bárány Zsuzsi
2024. november 27.
„A munkáltatók rettentően félnek ettől a személyiségzavartól” – ilyenek a mindennapok borderline szindrómával
Borderline személyiségzavarban szenvedő meséli el, milyenek a mindennapjai.
Molnár Kamilla
2024. november 25.
Ezt a vitamint szedd, ha már náthás vagy: 2 nap alatt elmulasztja a tüneteket
Nem a C-vitaminról van szó. Ezt szedd, ha már érzed a nátha tüneteit.
Bálint Lilla
2024. november 24.
4 történelmi személyiség, akiket biztosan letiltana a Facebook
Mi történne, ha Caesar, Marie Antoinette vagy VIII. Henrik posztolna a Facebookon? Botrányok, trollkodások, tiltások hada lepné el a közösségi médiát.
Fajth Evelin
2024. november 23.
Több mint ezren kapnak csekket a rendőröktől, sokba fáj, ha megnézik
A rendőrség vaskos bírságokat szabott ki egy megyében.
Kálmán Szonja
2024. november 22.
Mindent látni fognak a félszáz helyre telepített őrszemek
Mindent látnak, és mindenről adatokat továbbítanak.
Wolf Géza
2024. november 22.
Ha ezt a hibát elköveted, hiába szeded a kalciumot: nem fog használni
A legújabb kutatások szerint a kalcium beépülésében a D-vitaminon kívül egy másik vitamin is nagy szerepet játszik.
Jakab Viktória
2024. november 21.
Megváltozik a SZÉP-kártyás rendszer, egy új zsebbel a keretösszeg is módosul
A SZÉP-kártya keretösszegéhez is hozzányúlnak.
Kálmán Szonja
2024. november 21.
„Sok év józanság kell ahhoz, hogy egy nő elengedje a szégyent” – Hazánk egyetlen női rehabján jártunk
Magyarország egyetlen, kizárólag női szenvedélybetegeket fogadó rehabilitációs intézményében jelenleg 19-en keresik a kiutat függőségükből.
Hrdina-Bárány Zsuzsi
2024. november 21.
Ezt teheted, ha félbehagyja a szaki a munkát, amit már kifizettél
Videónkban ügyvéd mondja el, mit tehetünk, ha félbehagyja a munkát a szaki, és lelép.
Diósi Szilvia
2024. november 21.
Ez a 6 ok áll a félrelépések mögött leggyakrabban
Egy kutatás hat okot fedezett fel a félrelépések mögött. Szakértővel beszélgettünk ezekről.
Diósi Szilvia
2024. november 21.
Ezek a csomagok életet mentenek: ezért van rájuk szükség
A csomagok összeállításában kérnek most segítséget: mindegyik nagy segítséget nyújt.
Kálmán Szonja
2024. november 20.
Ez a népszerű ital teheti tönkre a tüdőd
Gyakorlatilag minden szerved utálja.
Dívány
2024. november 19.
Jézusnak ez a csodája valóban megtörténhetett
Egy friss kutatás nyomán már tudományos magyarázat is van Jézus egyik, Bibliában is is említett csodatételére.
Juhász Marianna
2024. november 19.
Ez az 5 jel lebuktatja azt, aki hazudik neked
Hazugságokkal nap mint nap találkozhatunk, szerencsénkre azonban vannak olyan jelek, amelyekből kiszűrhetjük, ha valaki nem mond igazat nekünk.
Hrdina-Bárány Zsuzsi
2024. november 18.