Dívány Vakbarát Hírportál

Készítsd fel az immunrendszered a télre természetesen!

Jobb félni, mint megijedni, de szerencsére rengeteget tehetsz annak érdekeben, hogy téged és családodat elkerülje a baj. Soroljuk is!

Az ősz beköszöntével, a tél közeledtével egyre többen betegszünk meg. Ezekben a hónapokban főként náthával, megfázással küzdünk, de az influenzaszezonban az ezekre jellemző orrfolyásos, köhögéses tünetek magas lázzal és levertséggel is társulhatnak. Ha szeretnénk elkerülni a betegség miatt ágyban töltött napokat, érdemes időben felkészíteni immunrendszerünket a vírusok és baktériumok támadása ellen.

„Szerencsére számos olyan természetes immunerősítő létezik, amelyekkel ellenállóbbá tehetjük szervezetünket. Ezek azonban nem csodaszerek, ezért célszerű már nyáron – de legalábbis még az ősz elején – feltölteni a vitaminkészleteinket. Ehhez számos gyümölcs és zöldségféle áll rendelkezésünkre, amelyeket érdemes kiegészíteni vitaminkészítményekkel is. Ha megbetegszünk, a tünetek enyhítésére is alkalmazhatunk házi praktikákat, ugyanakkor magas, hosszan tartó láz, erős köhögés, tartós fej- vagy hátfájás esetén mindenképp forduljunk szakorvoshoz” – mondta dr. Székely Éva, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégész szakorvosa.

Melyek a leghatásosabb immunrendszer-erősítő módszerek?

  • Ősszel a gyümölcsök és zöldségek vitamintartalma már nem elegendő a szervezet számára, így a megfázás ellen C- és D-vitamin szedésével hatékonyan védekezhetünk.
  • Fontos a változatos táplálkozás. A savanyú káposzta és a sütőtök például gazdagok C-vitaminban, ráadásul izgalmas és ízletes ételeket készíthetünk belőlük.
  • Sport a hűvös időben is! Amíg nem tombolnak a mínuszok, a megfelelő öltözékben nyugodtan sétálhatunk vagy futhatunk a szabadban is. Ha fázol, irány a konditerem, de választhatod az otthoni tornát is. A mozgás az immunrendszer erősítése mellett a testre és a lélekre is pozitív hatással van.
  • minőségi és mennyiségi alvás is elengedhetetlen az immunrendszer fitten tartásához, ugyanis a szervezet akkor regenerálódik a leggyorsabban, ha kipihentek vagyunk. 
  • A napi 1,5-2 liter folyadék – főként víz – bevitele ősszel és télen is fontos, hiszen segít a szervezet méregtelenítésében.
  • Használd a természet patikáját, ropogtass friss zöldségeket, gyümölcsöket, igyál gyógyteákat!
shutterstock 220076434
Shutterstock

Milyen egyéb módszerekkel védekezhetünk a kórokozók ellen?

  • A megbetegedéses időszakokban is elengedhetetlen a rendszeres, napi többszöri alapos kézmosás. Főként akkor, ha hazaérünk, ha beteggel találkozunk, vagy ha mi is gyakran fújjuk az orrunkat.
  • Az influenza ellen a leghatékonyabban védőoltással védekezhetünk. Az oltás beadásáról, annak leghatásosabb időzítéséről és a lehetséges mellékhatásokról konzultáljunk szakorvosunkkal.

Ha náthásak vagyunk, az orvos sem javasol mást, mint meleg teát, pihenést, szükség esetén orrspray használatát. Tartós és magas láz, végtagfájdalom esetén azonban keressük fel háziorvosunkat, mert lehet, hogy szükség lesz antibiotikumos kezelésre is.

Oszd meg másokkal is!

Rovatok