Dívány Vakbarát Hírportál

Döbbenet, de az egyező ivási szokásoktól is jobb lesz a házasság!

A University of Michigan tudósai kimutatták: azok a párok, akik együtt isznak, boldogabbak, mint azok a párok, akik nem isznak együtt - írja a Women's Health magazin. Ennek az összefüggésnek a kimutatásához 2700 házaspárt faggattak ki az alkoholfogyasztási szokásaikról.

A megkérdezetteknek részletesen válaszolniuk kellett az alábbi kérdésekre:

  • milyen gyakran isznak?
  • milyen gyakran iszik a partnerük?
  • mennyire cinikus, bosszantó és követelőző a partnerük úgy általában? 
shutterstock 88877821

A vizsgálat végül kimutatta, hogy az azonos alkoholfogyasztási szokásokkal rendelkező párok tagjai boldogabbak, mint azok a párok, ahol az egyik fél néha a pohár fenekére néz, a másik viszont mindig józan.

Érdekes módon a tanulmány azt nem derítette ki, hogy az iszákos fél pontosan mennyit iszik egy olyan kapcsolatban, ahol a másik fél teljesen absztinens. A kutatásban csak azzal foglalkoztak, hogy az eltérő alkoholfogyasztási szokások azt jelentik-e, hogy az adott párnak már nincsenek minőségi együttlétei. Az ugyanis biztos, hogy ahol együtt végeznek szabadidős tevékenységet, ott a házasság is boldogabb.

Persze az azonos alkoholfogyasztási szokás is egy tágan értelmezett dolog: attól még biztosan nem lesz vége egy házasságnak, hogy a családi ebédek előtti kötelező röviditalokat az egyik fél néha kihagyja valami betegség miatt.

Oszd meg másokkal is!

Rovatok