Ne feledjük, gyermekeink leginkább azokra az időkre fognak emlékezni, amelyet velünk töltöttek.
Pszichológus mondja el, miről ismerhetjük fel, és hogyan védekezhetünk ellene.
A rák óta a dédi napi rutinjának része az a nyers almás-céklás koktél, amelyet minden reggel összedob magának.
A nyaraláson az érzelmeink szabályozása fontos feladat, hisz nem szeretnénk külön hazajönni. Knapek Éva pszichológus tanácsai.
Szakértő árulja el, milyen alapvető tárgyakat érdemes tartani az autódban.
Januártól él a változás, az Aldi sem vált vissza másképp.
Több jele is van, ha kémprogram települt a telefonodra. Mutatjuk, hogyan szabadulhatsz meg tőle.
A Netflix nevében küldtek sms-t a csalók.
A kisgyerekektől hangos budapesti térről kevesen tudják, hogy micsoda titkos éjszakai élet zajlott körülötte.
Egy nyugati nyaralás belföldön bizony messze nem csupán a Balatont jelentheti.
Életmentő műtéten van túl, és most a kórházból ő szórakoztatja aggódó ismerőseit.
Húszból egy esetben a magas vérnyomást az aldoszteron okozza.
Az olasz díva 95 éves volt.
Ha már kávézunk, tegyük csúcsminőségben.
A szakértő szerint szívrohamot is okozhat.
Új kezdet.
Informális piacokon keresztül több országba is eljuthatott.
A rákos betegek saját daganatsejtjeit használja majd.
Hazánkban leginkább amatőr nyomozóként ismerhették a nézők.
Felfedte terveit.
Bükfürdő megújult szállodáját teszteltük.
Pedig csak néhány méterre úszott el a parttól.
Nem tették őket a Brit Birodalom Rendjének tagjává.
Adunk egy jó tippet, ha neked is már az őszi szüneten jár az eszed.
Gyógyvíz sokfelé van, minőségi szolgáltatások nem mindenhol.
Ha idén lemaradtál a szentivánéji programról, már most vésd be a jövő évi naptáradba.
Egy egyszerű eszköz segíthet, több száz darab beszerelését tervezik országszerte.
Húsvét előtt tedd próbára a tudásod, vajon kapásból tudod-e a legnépszerűbb húsvéti ételeket a hozzávalók alapján.
A nőnapon induló kampány célja, hogy még több lehetőséget teremtsen a női vezetők számára.
A szülőszobán és a csecsemőosztályon is dolgozott a szülés napján kárpátaljai származású és ukránul is beszélő szakember.
A koronavírussal folytatott küzdelemben vesztette életét.
Mi az a SMART, és miért jobb? Mutatjuk.
Az első világháború előtti Budapest legnagyobb sztárja volt Littmann Pepi, akinek élete egy hollywoodi szuperprodukcióért kiált.
Fontos, hogy észrevedd a jeleket.
Íme a jelek, amelyekre figyelni kell.
Becker egy anekdota szerint úgy mutatkozott be Karinthy asztaltársaságának, hogy anyaszült meztelenre vetkőzött előttük.
A rendszeres örömgyilkosokat pedig a saját életedben is jobb, ha leépíted.
Elkerülhetetlen, hogy megbeszéljük vele, mi történik a közösségi oldalakon.
Kvízünkből megtudhatod.
Emlékszel még, milyen volt a 80-as években?
Van, aki ki tudott jönni a gödörből, más közel negyvenévesen is próbálkozik.
A sportolóké és a vakciáné ez az év.
A Nagykarácsony dalát Lábas Viki énekli, és egy alkalmi társulás készítette.
Az ünnepi szokás 1824-ben jelent meg először Magyarországon.
Töltsd ki tesztünket, és megtudod.
Többek közt az egyik legrégebbi várunk, de a Balaton is jó célpont télen.
Tippek a mások posztjai okozta irigység és stressz ellen.
Mindenkinek megvan a maga változata, mi most a családit mutatjuk meg.
Ezeket most férfiak írták – mindenkinek.
Ahhoz, hogy könnyebben szembenézzünk leggyakoribb karácsonyi félelmeinkkel, érdemes számot vetnünk velük.
Az első becsomagolt ajándékok nem is papírban voltak.
A zenekar és az általa képviselt életérzés örökérvényűsége nemcsak a zenének, de a szövegeknek is köszönhető.
Minél több dologba bevonjuk a gyereket, annál jobb.
Tényleg a klímaváltozás miatt nincs fehér karácsony?
A gyilkosok és sorozatos bűnelkövetők körében a legmagasabb az antiszociális személyiségzavarban szenvedők aránya.
Élmények, használt tárgyak és netes spórolási trükkök.
A téli esték sötétje megihlette az írókat.