Első hallásra nagyon ijesztően hangzik.
Karsai Dániel a sikerről és arról is beszélt, hogy bátran néz szembe a halállal.
Jól gondold meg, milyen elintézendő banki feladatokat hagysz a pünkösdi hétvégére!
Ennek a költségnek a mértéke jelentősen eltérhet az autó típusától függően.
A veszélyes kórokozót már több embernél is kimutatták hazánkban.
Mutatjuk, mikor tudsz utoljára vásárolni.
Érdemes megfontolni a szakértők tanácsát.
A csatornának nem csak a pénzbírságot kell kifizetnie.
A változás már mától érvényes.
Kedvenc úti céljaink is szerepelnek a listán.
Már csak néhány nap maradt az adóbevallási határidőig.
Nem lesz izgalmaktól mentes a következő napok időjárása.
Magyarországot csupán egy ázsiai törpeállam és négy európai ország utasította maga mögé.
Átlagosan közel öt évvel élünk rövidebb ideig, mint más európai uniós országban.
Egy szakember szerint aki mostanáig nem foglalt időpontot, elkésett.
Hihetetlen, mivel keverik kedvenc fűszerünket!
Komoly veszélyekre figyelmeztet a rendőrség.
Ha imádtad a fizikát annak minden törvényszerűségével, mértékegységével és tételével együtt, akkor ez a kvíz nem okoz majd nehézséget. Vagy mégis?
Kiderült, kiknek nagyobb az esélye az inszomniára, ahogyan már azt is tudni, mi lehet a gond a napközbeni szundikálásokkal.
Megannyi közteret hívnak már másképp, mint néhány évtizeddel ezelőtt, ám egyiknek-másiknak talán még ma is ismerősen cseng egykori neve.
Noha a két nő találkozására csekély volt az esély, mégis férfiakat meghazudtoló módon kalózkodtak hosszú éveken át együtt a nyílt tengeren.
Fóbiások most ne figyeljenek, pláne ha megtudják, mely fajokkal találkozhatunk itthon is.
Hiába a legnagyobb, van ennél még drágább is a világon.
Bármerre is induljunk Magyarországon, öt hely biztosan mindig lesz, ahol éltető frissességgel tölthetjük meg a tüdőnket.
Sok érettségiző számára nehéz nap a mai, most kell ugyanis számot adniuk a németnyelv-tudásukról. Te le tudnál még vizsgázni ebből a nyelvből?
A napokban az idegen nyelvi vizsgák vannak terítéken, ennek alkalmából mi is összeállítottunk egy angol nyelvi tesztet.
Nálad mi helyzet azokkal a ruhákkal, amiket csak egyszer vettél fel, és nem akarod kimosni?
Noha ma minden probléma nélkül kezdődtek el az érettségi vizsgák, Magyarország középiskolai vizsgatörténete nem volt mindig botrányoktól mentes.
Még idén bevezethetik az új szabályt a veszélyes betegség terjedésnek megelőzésére.
Kevesebb, mint gondolnád.
Ezek a helyek eredetileg nem álltak víz alatt, de a sorsuk másképp alakult.
Ezekre a változásokra érdemes felkészülni.
Talán egyetlen korszak sem kínált annyi hátborzongató pillanatot és nem is adott annyi rémisztő karaktert, mint a 70-es és 80-as évek horrorfilmjei.
Azt mondják, mindkét félnek hasznos lehet a kapcsolattartás.
Van egy hely, ahol még az is beleszeret a télbe, aki egyébként egész évben nyárra vágyik.
Ezért a látványért érdemes ébren maradni, vagy épp korán kelni.
Arra kérik a járókelőket, hogy közlekedjenek figyelmesen!
Órák óta elérhetetlen.
A szakemberek szerint kezdhetünk aggódni.
Kutatás készült a megtakarítási szokásainkról – mutatjuk a részleteket.
Az érintettek szerint csak így tudnának jól dolgozni.
A kórokozó különösen veszélyes, főként a korábban beteg vagy legyengült immunrendszerű emberek esetében.
Se szeri, se száma azoknak a betegségeknek, amelyek kiolvashatók a nyelv állapotából.
Ezzel a módszerrel még egyszerűbb és gyorsabb is lehet az ügyintézés.
Ezekről az állatokról sokan nem tudják, hogy mérgezőek.
Megmutatjuk, milyen teendői lesznek ezzel kapcsolatban az ügyfeleknek.
Megdöbbentő higiéniai hiányosságokat tártak fel az ellenőrök.
Balesetveszélyes körülményeket alakított ki az extrém időjárás.
A szeretettel teli, biztonságos és takaros kis településen nem akármilyen körülményeket teremtettek a betegeknek.
Az utcák még jól kivehetők, de az egykori lakók már csak sejtik, mely házak lehettek az otthonaik. Ezreknek kellett elmenekülnie onnan.
Eláruljuk, hogyan ismerhető fel az átverés.
Három éven belül megnégyszereződik a számuk az országban.
A hazai bankoknál átutalási limitet vezetnek be.
A kétgyermekes apa azt állítja, Covid-oltása miatt vált munkaképtelenné.
Még mindig nem tudni, valaha láthatjuk-e újra.
Markáns változást tartogat egy új törvénymódosítási javaslat.
Akár a munkakörök hangzatos nevei is az útjába állhatnak annak, hogy egy álláskereső jelentkezzen egy pozícióra.
Csaknem kétszer annyi 65 évnél idősebb dolgozik most, mint 2018-ban.
Egyre kevesebb magyar él a lehetőséggel.
Vajon tudod-e, hogy a tőlünk távolabbra fekvő európai államoknak melyek a szomszédai?