Sokkal több dologra figyelmeztethetnek álmaink, mint azt gondolnánk.
Vajon igaz, hogy 30-40 éves élettartammal már öregnek számított az ember a középkorban?
Nem elég, ha sokat alszol; az sem mindegy, hogyan időzíted.
Noha nem látott és egyik fülére sem hallott, Helen Kellert a 20. század egyik leginspirálóbb alakjának tartják.
Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, ismered-e a különféle betegségek idegen elnevezéseit.
Ez a demencia egyik korai jele, amelyről sokan nem tudják, hogy a betegségre való hajlamra figyelmeztethet.
Bizonyos ruhák betegségeket terjeszthetnek, tudd meg, hogyan védheted ki ezeket.
A tüdőráknak van néhány kevésbé ismert tünete is, melyet fontos lehet időben felismerni.
A szőrszálaknak fontos funkciója lehet, eltávolításuknak pedig következményei.
Több tétel és kiszerelés érintett a gyógyszerek visszahívásának okában.
A zenei géniusz nemcsak a hallásával, hanem a lelkével is komponált.
Cserhalmi György őszintén vall a róla szóló, Nem lehet mindennap meghalni című könyvben, de a betegségéről többet nem szeretne beszélni.
Több komoly betegséget okozhat a sok só, amely szinte észrevétlenül fejti káros hatását a szervezetre.
A beszéd alapú teszt korai Alzheimer-kór diagnosztizálására is képes.
Budapest mellett három olyan vármegye is van, ahol kiugróan magas a vírusjellegű megbetegedések száma.
Mindennapi tünetek jelentkeztek a fertőzötteknél, láz, fejfájás gyötörte őket, a kór végzetes is lehet.
Akár a szíved ellensége is lehet az a tápanyag, aminek a túlzásba vitt fogyasztása egyéb egészségügyi problémákhoz is vezethet.
Egészségügyi előnyei messze felülmúlják azt a sajátosságát, ami miatt sokan nem eszik meg.
Vannak olyan vitaminok és ásványi anyagok, melyeket, ha együttes szedünk, akár bajt is okozhatnak.
Kellemetlen, múló tünetnek gondoljuk, de nemritkán súlyos betegségek, például daganatok jele is lehet.
Ezt fontos tudni a most terjedő variáns viselkedéséről: a Covid még mindig nem gyerekjáték.
Rejtélyes betegség következtében fogyott alig húszkilósra az amerikai férfi, akit élő csontvázként mutogattak a cirkuszi közönségnek.
Szakértők aggasztónak tartják az állatbetegség alkalmazkodási képességét.
Sokkal gyakoribb ez a betegség, mint számos másik, mégis alig ismerjük.
Jópofa dolognak tűnik, de veszélyes is lehet, bár nem mindegy, hol kóstolod meg a havat.
A máj egészségét és méregtelenítését finom italokkal is segíthetjük.
A rák megelőzésében a vitaminoknak közvetett, de fontos szerepük van.
A legújabb kutatások szerint a menopaauza utáni időszakban nagyobb a nőknél is a halált okozó népbetegség kockázata.
Az egyik legalapvetőbb vitaminunk hiánya furcsa tüneteket és akár súlyos betegséget is okozhat.
Lujza történetén keresztül bepillanthatunk egy bipoláris zavarral élő mindennapjaiba.
A kezünkön lévő kórokozók egyetlen mozdulattal átterjedhetnek a gyakran betegséget okozó baktériumokra sokkal érzékenyebben reagáló testrészeinkre.
Súlyos betegségeket is terjeszt, érdemes védekezni a parazita ellen.
A Covid-esetszámok dráma felfutására számítanak a szakértők, új variáns tarolhatja le a világot.
Szakemberek szerint a gyerekek látásromlását életmódbeli tényezők is befolyásolják.
A szűrővizsgálatokon való rendszeres megjelenés, egy korai diagnózis életet is menthet. A jelenleg ajánlott szűrések közül néhány kötelezővé válik.
Használatához nagyon sokan ragaszkodnak, pedig az egészségre veszélyes élősködők tanyáznak benne.
Miről ismerik fel a dokik a legidegesítőbb betegeket? Vajon te is közéjük tartozol?
Ezt a teendőt záros határidőn belül végezd el, ha nem akarod, hogy nagyobb károkat szenvedj el.
A Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának friss adatai szerint minden második beteg covidos. Az oltás egyelőre hiánycikk.
Bizonyos betegségek idején a közérzet és a tünetek intenzitása a mérvadó.
Még a szívkoszorúér-betegségek ellen is komoly segítség a kutatások szerint.
Fájóan megterheli a családi kasszát a banálisnak tűnő betegség kezelése.
A vírusos felső légúti betegségek mellett számos bakteriális fertőző betegség is felütheti a fejét ősszel.
Óriási felfedezést tettek a tudósok az Alzheimer-kórral kapcsolatban.
Mutatjuk, mik azok az élelmiszerek, amelyek az szakértők szerint kerülendők, mert rákkeltőek lehetnek.
Az öregedés nem feltétlenül egy fokozatos folyamat, vannak életkorok, amikor kifejezetten felgyorsul az üteme.
A kézfogásunk nem csupán a jellemünkről, hanem az életünkkel kapcsolatban jóval több mindenről árulkodik.
El sem tudjuk képzelni az életet egy olyan országban, ahol majdnem több gyermek él, mint felnőtt.
A betegség fertőzőbb változata könnyen elterjedhet, akár járvány is kialakulhat a szakértő szerint.
A fertőző vírus terjedése miatt szigorú járányügyi intézkedéseket vezetnek be az országban.
Az ALS-beteg jogász küzdelmében olyasmit is megmutatott, amiről a magyar társadalom hallgat.
Közeledik a náthás időszak, ilyenkor sokan nyúlnak ezért a gyógyszerért – azt vajon mindenki tudja, mennyi használat alakít ki függőséget?
Ezt kell tenned, ha orvosi ügyeletre lenne szükséged.
Sokan csak jót akarnak, mégis komoly bajt okozhatnak vele.
Ha ebből a vitaminból túl sokat viszünk be, az fejfájást és szédülést is okozhat.
Egyre több beteget találnak Magyarországon, az egzotikus láz ellen nincs gyógymód.
Kínából már kiindult egy szörnyű világjárvány, és most újabb vírust találtak, amely az állatokról az emberre is átterjedhet.
Az ötéves Pénzes Márk gyógykezelésére több mint egymilliárd forintra lenne szükség. Az izomsorvadásban szenvedő kisfiú szülei most segítséget kértek.
Többféle betegség ellen is jó ez az oltás, az országos tisztifőorvos hívta rá fel a figyelmet.
Egyértelmű jelei vannak annak, ha a szelén hiányzik a szervezetünkből.