A kiadványban főszereplő modelled, Tomán Szabina a harmincas évei elején jár, azt a korosztályt képviseli, amikor a lányok manapság férjhez mennek. Ez is szempont volt abban, hogy őt választottad a borítóra?

Szabina közel sem az átlagos harmincéves menyasszonyok külsejét mutatja. Hét-nyolc éve modellem, és azóta még nem találtam nála szebbet. Jellemzően vannak különböző hadmozdulatai, például időnként szül, a dolgok történnek vele, de amikor csak lehet, hívjuk.

Ha már a kitolódott életkorral kezdtem, más az igénye egy harmincas menyasszonynak, mint egy huszonévesnek, vagy minden korosztály, ha esküvőre készül, a gyerekkori elképzeléseihez nyúl vissza?

Kortól függetlenül mindenki szép szeretne lenni az esküvőjén, ez a fő kívánság. Az ízlés változik, de van, akinél az nem szokott változni az évek során, hogyan szeretné magát menyasszonyként látni. A húszéves lányokról nem tudok beszélni, annyira kevesen vannak. Ha néha bejön egy fiatal menyasszony, akkor megcsodálom, hogy jé, van még húszéves lány, aki férjhez megy?

Az ügyfélkörödben mennyi a menyasszonyok átlagéletkora?

29-30 év.

A Millenárison tavasszal bemutatott kollekciódban rengeteg csipkével dolgoztál. A csipkés esküvői ruha áll hozzád a legközelebb?

Szeretem a tök egyszerű, minimál ruhákat is. Vannak menyasszonyok, akiken azok vagányan mutatnak. Terveztem már overált is esküvőre, van olyan lány, akinek inkább az való, mint a habosbabos.

Néhány éve egy interjúdban azt mondtad, hogy ha belép az üzletedbe egy lány, akkor hajlamos vagy mindent megkritizálni rajta, még akár a szemöldökét is.

Próbálok fejlődni és próbálok bízni bennük. Végül is nem az anyukájuk vagyok, hanem a divattervezőjük, és az a feladatom, amiért jöttek: ruhát szeretnének.

Szemöldök, szoláriumhasználat, és műkörmök terén látható valami fejlődés az elmúlt években?

Ezt nem tudom megítélni, mert ha valaki tervezői ruhát szeretne csináltatni, az már eleve nem a legrosszabb ízlésű kislány. Ő már valószínűleg egy igényszint fölött van, nem az a típus, amelyikre azt mondod, úristen, ez nem normális. Hozzám sosem jön fekete kontúrszájú, neonzöld körmű lány.

Az albumot bemutató sajtótájékoztatón szóba került az is, hogy menyasszonynak lenni egy felfokozott lelki állapotot jelent. Találkoztál már olyan menyasszonyi pszichózissal, amit nem tudtál kezelni?

Láttam olyan menyasszonyt, aki sajnos gyomorvérzést kapott. A lányok annyira rá tudnak stresszelni a saját esküvőjükre, hogy néha már értelmezhetetlen az idegállapotuk. Az azonban az ő élete, nem tudom megoldani, legfeljebb nyugtatni tudom: ne aggódj, nem lesz baj – ezt vagy elhiszi, vagy nem. Én végül is a ruhájáért vagyok felelős, ha pont nálam omlik össze, megpróbálok együttműködni vele, fogom a kezét, de van egy pont, amit én nem léphetek át. Tiszteletben kell tartanom őt.

Az elmúlt években kezdtek elterjedni a téli esküvők. Ezt tapasztalod te is?

A téli esküvők egy része külföldön van, amikor a párok valami jó, meleg helyre utaznak. Kevesen vannak, akik ragaszkodnak a télhez. Egyszer volt egy olyan esküvőnk, amit Finnországban, vagy Svédországban rendeztek, nem emlékszem pontosan: egy jégtemplomban. A menyasszonyt és vőlegényt is én öltöztettem. Voltak szánhúzó kutyák, meleg kabát, szőrös gallér, téli hangulat.

Az Operabálra rendszeresen rendelnek tőled estélyit. Bosszant, hogy idén nem rendezik meg, és helyette jótékonysági hangverseny lesz?

Nem bosszant, de szomorú vagyok. Azt gondolom, senkinek nem lesz jobb attól, ha azon a napon nem készül el 1500 operabáli konty. Azok az emberek, akik az esemény kapcsán pénzt kerestek volna, az ő pénzüket nem kapják meg a rászorulók. Olyan társasági eseményről beszélünk, ahol magánemberek költik a saját magánpénzüket, és ilyen szempontból nem értem a döntést. De nem akarok senkit sem bántani, én kicsi vagyok, és nem tudhatom, hogy milyen társadalmi vonzatai vannak annak, hogy lemondták a bált.

Remélem jövőre megbékél a világ, és ezt a nagyon szép hagyományt, ami sok embernek okoz örömet, visszaadják nekik. Azokat, akik szeretik az Operabált, talán tekinthetjük olyan fontosnak, mint azokat, akiknek ez zavaró. Mindenki a saját szintjén szórakozik. Egy jobb módú ember lehet, hogy több pénzt költ a szórakozására, de azt a saját pénzéből teszi: feltételezhetjük, hogy az adózott jövedelméből áldoz ruhára, egyéb kiadásokra.

Van még olyan bál, amit hasonlóan fontosnak látsz, mint az Operabált?

Az Operabál volt a csúcsragadozó, és mindenki ahhoz próbált hasonlítani, a helyét azonban nem lehet átvenni. A Somogy megye bálja nagyon jó rendezvény még. Abból, hogy jönnek a vendégek, és igényes ruhát rendelnek, azt feltételezem, hogy színvonalas. Van bál orvosoknak, jogászoknak, újságíróknak, ez mind szép és jó, de igazából egyik sem érhető fel az Operabálhoz grandiózitásában.

Tavaly tehetségkutató pályázatot hirdettél, és jelentkezőkből összehoztál egy gyakornok gárdát. Hogyan folytatódik az ő pályájuk?

Most jutottunk el oda, hogy egy-két embernek már elkészült a kollekciója. Az egész folyamatot együtt csináltuk, hogy megértsék, hogy amit megterveztek, hogy néz majd ki a valóságban, és mi a további útja. Sokat küzdöttek. Most próbáljuk megtalálni annak a módját, hogyan lehetne az elkészült munkákból egy egységes, jó fotóanyagot készíteni, megstylingolva, profi modellekkel.

Az a fontos, hogy ne vak vezet világtalant alapon kelljen dolgozniuk. Bár abból is sokat lehet tanulni, ha valaki próbálkozik, de ha azokat a hibákat nem kell elkövetnie, amiket kezdőként el lehet, akkor az is lehet, hogy már az első kollekciója vállalható lesz, és viszi a jövőjét előre.

Klasszikus kérdés lenne, hogy ezek a fiatalok mit tanultak tőled, de te mit tanultál tőlük?

Ruhatervező és közgazdász gyakornokok is vannak közöttük, és főként azt tanulom tőlük, hogy nekik mi a fontos, mi az érdekes. Nagyon szeretem őket, és élvezem, hogy az ő szemükön keresztül is láthatom, hogy a korosztályuknak ki tetszik, ki a fontos, kit tartanak sztárnak. Amikor megkérdeztem, hogy az ismert, magyar emberek közül kit öltöztetnének szívesen, akkor nagyon tanulságos volt a számomra, hogy ők már nem ismerik azokat, akik a tévében szerepelnek.

Mármint a celebshow-kban szereplő embereket nem ismerik, vagy a televíziós műsorvezetőket?

Egyiket sem, mert nem néznek tévét. Náluk a tévés tájékozottság nem jellemző kérdés.

Honnan szerzik az információkat? Olvasnak?

Igen, az internetet: hírportálokat, blogokat, a Facebookot. Aki ott szerepel, az létezik, aki a tévében szerepel, az meg úgy járt. Persze ez nem feltétlenül általános, most értelmiségi fiatalokról beszélünk. A tömegeknél valószínű, hogy a tévé az általános információs forrás.

Ezért tartod fontosnak, hogy a közösségi oldalakon egyre inkább jelen legyél?

Ez az utóbbi évek gyereke, előtte nem nagyon feszültem rá a közösségi médiára. Azt gondolom, ez egy fontos és szerethető felület, amelyiknek az előnye az is, hogy kapok visszajelzéseket. Ha a tévében ülök és nyilatkozom, akkor nincs visszajelzés, csak ha összefutok utána az utcán valakivel, aki látott, de a neten hatékony és gyors a reakció.

A kommentek hogy érintenek? Például amikor Szabó Erikát öltöztetted az Üvegtigris 3 premierjére, arról a ruháról nem csak jókat írtak.

Tőlem pocskondiázhatnak is, ha nekik ettől jobb, nincs nekem ezzel semmi bajom. Sokan szeretnének úgy kinézni, mint Szabó Erika, bízom benne, hogy akik kritizálták őt vagy a ruhát, ugyanolyan szépek, mint ő.

A férjednek és a lányodnak szoktál tervezni?

Nem. Egy sebész sem műti meg a feleségét a konyhaasztalon, és egy irodalomtörténész sem tart felolvasóestet a családnak. A családom nem átnevelő táborban él otthon, nem szólok bele, hogy öltözzenek.

Ismert rólad, hogy szülni is munkából mentél az utolsó pillanatban, amikor a szülészorvosod telefonált, hogy ideje lenne elindulni a kórházba. Az elmúlt években változott a munkamániád?

Nem, én azóta is ugyanúgy szeretek dolgozni. Abszolút nem munkának élem meg, amit csinálok.