Dívány Vakbarát Hírportál

A hízás az új fogyás!

Izmosnak lenni most menőbb, mint vékonynak! Ez az új trend és gazdagon dokumentálják is a nők a különböző közösségi médiákban.

Új őrület terjed a közösségi médiában, nem is őrület, hanem inkább életmód-trend: a csajok újabban nem azzal büszkélkednek, hogy mennyit fogytak, hanem hogy mekkora súlyt szedtek fel – írja a Daily Mail. Persze nem arra kell gondolni, hopgy mindenki csak zabál és a zsírosodással vág fel, sokkal inkább arról van szó, hogy az "erős az új vékony", azaz ezek a nők és lányok mind keményen megdolgoznak a testükért és kigyúrják magukat, illetve nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra.

Általában a #gainingweightiscool és a #screwthescale feliratok mellett ugyanis olyan képek sorakoznak, melyeken bár adott nő súlya nőtt, teste kidolgozottabb, harmonikusabb, végeredményben az épp regnáló szépségideálnak megfelelőbb – és állítólag egészségesebb – lett.

A hashtagek egyik lelkes felhasználója Mikayla Zazon, egy 21 éves amerikai nő, aki egyébként újabban mintha inkább fogyással házalna, de a Daily Mail még arról ír, hogy hogyan hozta magát formába fehérjeporokkal és gyúrással. "Sokat fejlődöm, de a mérlegben nem hiszek. A mérleg nem ismer minden részletet, ami történik, nem tudhatja, hogy épp egy nagy kajáláson vagyok-e túl, nem tudja, elég, vagy épp túl sok vizet ittam-e? És egész biztosan nem tudja megjeleníteni azt a sok munkát és a mindennapi kemény diétámat. Gondolkozz logikusan, és nehogy azt hidd, hogy csak mert a mérleg azt mutatja, nem fejlődsz, ez igaz! Ne legyél túl kemény magadhoz és ne egyél emiatt kevesebbet! Bízz a folyamatban!" – nyilatkozza Zazon a lapnak.

Hozzá hasonlóan rengeteg nő osztja meg átalakulása történetét Instagramon és Twitteren, már akár 2-3 kiló izmos súlygyarapodás is látványos lehet.

"A vendégeim újabban súlyt akarnak emelni, kidolgozott testet akarnak, hangsúlyos izmokkal és nem akarnak fogyni, súlyt veszteni. Nagy váltás ez abban, hogy miért sportolnak az emberek: régebben hosszasan kardióztak és midnenáron fogyni akartak. Most minden az okos edzésről szól, nem kell órákig a teremben lenned, ha a jó gyakorlatokat választod az izmaid növeléséhez" – nyilatkozta a lapnak a Myprotein személyi edzője, Tom Pitfield.

Alább pedig következzen pár sikersztori:

Rögtön itt van egy kétgyermekes anya Melbourne-ből, aki 61 kilósan vékonyabb, mint 58 kilósan.

Ez pedig egy egész döbbenetes súlygyarapodás, ami leginkább durva fogyásnak tűnik:

 Ez lenne 7 kiló hízás?

 Divat az izmos fenék:

 Egy menő "hízás" 50-ről 59 kilóra.

66-ról 64 kilóra fogyott ez a lány, de mekkora a változás!

 Ez a lány tartott a súlygyarapodástól, de mint írja, nagyon bejött neki és kér még izmot!

 A kitartó, másfél éves munka eredménye:

Oszd meg másokkal is!

Rovatok