Dívány Vakbarát Hírportál

Milyen kapszulás kávéfőzőt kérjek karácsonyra?

2011. december 23., péntek 12:30 | aznap frissítve

Ha önben felmerült a fenti kérdés, jobb, ha tudja: nem is az a lényeg, hogy a gép mennyibe kerül, hanem hogy mennyiből jön ki aztán egy-egy kávé? Ezekbe a kávéfőzőkbe ugyanis nagyon drágák a kapszulák, egy kiló kávé ára meghaladhatja a húszezer forintot is. Ha mégis ilyenre vágyik, segítünk, teszteltünk ötöt.

Magyarországon az első kapszulás kávéfőzőt a Nespresso dobta a piacra, óriási marketingkampánnyal, George Clooneyval. Akkoriban még mindenki ilyen gépet szeretett volna, de ez az évek alatt gyökeresen megváltozott. Igaz, hogy még mindig vezető szerepe van a Nestlé gépének a piacon, de ma már rengeteg másféle kapszulás kávéfőzőt is be lehet szerezni. Mi ötfélét teszteltünk közülük.

A piaci verseny jegyében persze minden gyártó saját koncepciói mentén halad, aminek leglényegesebb eleme, hogy az ő kávéfőzőjük ne legyen kompatibilis másokéval, és csak a saját kávékapszuláikkal legyen használható. Így aztán, ha valaki az egyik mellett dönt, egyben egy kávémárka mellett is lekötötte magát. Ezért érdemes alaposan körbejárni a témát, hisz mindegyik gép esetében elmondható: egyiknek ez, a másiknak meg az az előnye, hátránya.

Az első és valóban fontos szempont az ár. A kapszulás kávéfőzőknél azonban, az előbbiek alapján, ez nem is elsősorban a gép árát jelenti, hanem azt, hogy mennyit kell fizetni a hozzáillő kapszulákért.

Egy igazi presszókávé készítéséhez hét gramm őrölt kávé szükséges, írja a Wikipedia. A jó hír, hogy a kapszulákban pont ennyi van, a rossz hír, hogy rengeteget fizetünk érte. A tesztünkben a legolcsóbb kapszula 60 forint. Ha ezt az árat vesszük, akkor ebből a kávéból egy normál 200 grammos csomag 1714 forintba kerülne, tehát kilója 8571 forintra jönne ki. Tesztünk legdrágább kapszulája 160 forint, melyből 200 gramm 4571, egy kiló pedig 22 857 forintra jön ki. Ezek valóban megdöbbentő számok. Tényleg érdemes ennyi pénzt költeni a kényelemre?

A Nestlé Nespresso alapgépét teszteltük le először, mert a megkérdezettek hatvan százalékának ilyen van.

István az Andrássy úti bolt nyitása után három hónappal szerezte be Nespresso készülékét.

"Nagyon praktikusnak tűnt, hogy pár perc alatt igazi friss kávét tudok főzni magamnak. A kapszulás kávénak nagyon jó az állaga, viszont erősen csersavas utóíze van. Az első egy évben napi egy-két kapszulát ittam meg, de amióta megkóstoltam az Elite neszkávéját, már csak a takarítónőm issza a Nespressómat. Az utóbbiból 200g 1990 forintba kerül és másfél hónapig kitart, a másikból meg minimum 30 kapszula fogyott egy hónap alatt, ami alsó hangon is 3500 forint. Az én nem automata alapgépem, amikor vettem, körülbelül 40 000 forintba került, most ugyanez kijön 27 990-ból. Kapszulákból a koffeinmentest szoktam venni, mert előfordul, hogy csak úgy az íze miatt innék kávét, akkor jó a Nespresso is, annak az ára 103 forint."

nespresso espenza.gif

Nespresso kapszula árak

A Nespresso oldalán feltüntetett árak közül a legolcsóbb kapszula 103, a legdrágább 124 forintba kerül. Így átlagban egy család, ha két fő iszik reggelente kávét, havi szinten körülbelül 7000 forintot költ rá.  A tizenhatféle kapszulát a Nespresso Andrássy úti üzletében, a weboldalukon, vagy hétköznap, munkaidőben egy ingyenesen hívható telefonszámon is be lehet szerezni. A legolcsóbb gépük 27 990, a legdrágább 134 490 forintba kerül.

A gép működése borzasztóan egyszerű. Fel kell tölteni a tartályt vízzel, be kell kapcsolni, és pár másodperces bemelegedés után már használható is. A gép tetején lévő kapszulakart fel kell emelve a kiválasztott kapszulát be kell helyezni, majd ugyanezzel a mozdulattal visszacsukni a tetőt, és a kis gomb lenyomása után pillanatok alatt fogyasztható a kávé. Takarítása már egy kicsit körülményesebb, a kapszulatartályt – amiben körülbelül 10 üres kapszula fér el –, csak ki kell emelni, de ha kiömlött a kávé a gépben, ahhoz már szét kell szedni az egészet. Az már egy más kérdés, hogy a rengeteg kapszula közül ki hogyan választ, de ez egy kicsit bonyolítja a feladatot.

Ízre és használatra 10 pontból 9-et kapott, viszont a tisztítására csak 6 pont járt neki.

Következzen az olasz Lavazza patronos gépe

Adrienn és Ági is erre esküszik. Nem annyira drága, mint a Nespresso, viszont szerintük legalább annyira ízletes kávét lehet vele készíteni. Ágiék négyen használják ezt a kávéfőzőt, és egy hónap alatt körülbelül száz darab kapszulát isznak meg. Szerintük nagyon krémes és ízletes a kávéja.

lavazza

A Lavazza árai

A Lavazza munkatársa a Díványnak elmondta, hogy a legolcsóbb kapszulás készülékük 38 750 forintba kerül, a hozzávaló kapszulák pedig százdarabos kiszerelésben kaphatóak, 8125 és 9375 forintért. „A két kávé között annyi a különbség, hogy a drágább 100% arabica kávéból van és nem olyan erőteljes az íze. Egyébként a magyarok az erősebb, koffeinesebb kávét kedvelik, tehát az olcsóbb kávé jobban fogy: a vevők 60 százaléka ezt veszi meg." Egy kapszula ára 80 és 95 forint körül mozog.

„A nyolcezer forintosból szoktunk rendelni, tehát darabja körülbelül nyolcvan forintra jön ki. Különösebb fáradságot nem igényel a kávé elkészítése: kiveszed a tasakból a kapszulát, berakod a gépbe, megnyomsz egy gombot, és már folyik is le a kávé. Ugyanilyen egyszerű tisztán tartani is" - mondja Ági.

Természetesen akad olyan is, aki átverésnek gondolja a Lavazza termékét. Bence hat évig élt Olaszországban, és állítása szerint helyi barátai háztartásában sehol nem ilyen géppel főzték a kávét.

„Nekem eléggé az az érzésem, hogy ezekkel a drágább vacakokkal az olaszok kissé arrogáns módon szívatják a külföldieket, akik bármit képesek megvenni, ha elegáns olasznak van beállítva. És amíg van, aki akkora lúzer, hogy bekajálja, addig szerintem az olaszok hadd arassák le a jó hírnevük sarcát az őket ész és kritika nélkül majmoló olyan embereken, akikből hiányzik a saját (országuknak megfelelő) étkezési kultúra, és azt hiszik, hogy minél drágább és minél olaszabb valami, annál jobb. Mellesleg a közértben árult, totál ugyanolyan márkájú/csomagolású Lavazza kávéban is más van külföldön, mint Olaszországban. Hiába hiszed azt, hogy itt is ugyanazt a Lavazzát veszed, amit Torinóban adnak, igazából más van a csomagban. Az olasz anyósomék nem szarral gurítanak, ha gasztróról van szó, de náluk is kotyogósban főződik a kávé."

Ízre, használatra és tisztítására egyaránt 8 pontot kapott.

Zsolt az irodájába vett egy Tchibo készüléket, naponta összesen öt-nyolc kávét isznak meg.

„A Mammutban lévő Tchibo üzletben világosított fel az eladó, hogy már náluk is lehet kapszulás kávéfőzőt venni. Mivel a cégben mindenki kávézik, muszáj voltam beszerzni egy ilyen gépet. A terv az volt, hogy Nespressót veszek, de a többiek leszavazták, mert nagyon drága hozzá a kapszula. Így esett a választás a Tchibo Cafissimo gépére. A gép ára 39 900 forint, ami a Nestlé gépekhez képest nem olyan rossz, és a kapszula csak nyolcvan forintba kerül hozzá. A középkategóriás Nespressóhoz képest ezzel háromféle, filteres, hosszú és presszó kávét lehet készíteni. Kifejezetten tetszik, hogy a gépen és a kapszulákon színkóddal egyaránt meg van jelölve, hogy melyik kapszula melyik kávétípusra a legalkalmasabb. Jó krémes kávét készít, leginkább a csökkentett koffein tartalmút isszuk. Gusztusos a csomagolása, és többet is meg lehet belőle inni anélkül, hogy éjszaka felakadt szemmel nézzük a plafont. Bár a Nespressónak több a habja és krémesebb is, mi nagyon szeretjük a Tchibót is."

Ágnes keresztanyja szintén Tchibo gépet használ, mert pofonegyszerű a kezelése és a tisztántartása, valamint a legfontosabb szempont, hogy a Tchibo üzletében remek a kiszolgálás. „Sajnos valami elromlott keresztanyu gépén, de amikor visszavitte a boltba, ahelyett, hogy szervízbe küldték volna a kávéfőzőt, egyből kicserélték egy újra. Ez hihetetlenül megdöbbentő volt. Sőt még elnézést is kértek, amiért kellemetlenség érte őt, és ott helyben egy kávéval is megkínálták. Hát ilyen is ritkán fordul elő Magyarországon."

CafissimoDUOHand

Tchibo kapszula árak

Négy különböző ízből lehet választani: Crema Mild, Crema Vollmundig, Espresso, Feine Milde. Egy dobozban tíz kapszula található, és egy kapszula ára körülbelül 99 forintra jön ki. A legolcsóbb gépük 18 990, a legdrágább 29 990 forintba kerül.

Ízre 8, használatra és tisztítására egyaránt 9 pontot kapott a Tchibo készüléke, aminek plusz pont jár a kiszolgálás miatt!

A következő az Illy FrancisFrancis! X7 nevű, robotforma kávéfőzője

Laura a szülei házassági évfordulójára vett ilyet ajándékba. „A szüleim nagy kávésok, és minden álmuk az volt, hogy legyen egy igazi kávéfőzőjük. Én nem iszom kávét, de a leírása és az egyszerű használata alapján ez tűnt a legjobbnak az összes közül. Most már tudom, hogy mégsem ez volt a legjobb választás, mert nem csak a gép ára húzós, de a kapszuláké is: egy presszókávé ára körülbelül 143 forintba kerül. Pozitívum azért, hogy ennyiért legalább tényleg isteni kávét főz, és rendkívül krémeset, ráadásul anyu szerint nagyon egyszerű kezelni és tisztítani is. Szoktak kapucsínót is csinálni vele, de az egy kicsit macerásabb, mert egyszerre nem lehet lefőzni a kávét és tejhabot készíteni. Na, meg a tejhabosítókart is egyből el kell törölgetni, különben ráragad a forró tej."

illy-x7-kapszulas-01

Az Illy kapszula árai

Négyféle kapszulát kínálnak ehhez a géphez, bár ezek mind ugyanabból a prémium kategóriás arabica kávékeverékből állnak. Gondoltak azokra is, akik nem isznak koffeines kávét, mert a négy fajtából egy koffeinmentes. Egy dobozban 21 kapszula van 3000 forintért, tehát egy patron 143 forintba kerül. Ennek a gépnek az ára 49 500 forint.

Ízre, használatra és tisztítására egyaránt 7 pontot kapott.

A Krups Dolce Gusto Piccolo az utolsó, de első lett belőle

A „pingvin" előnye, hogy a piacon fellelhető kapszulás gépek közül ez a legkisebb és az egyik legolcsóbb. Húszezer forint alatt már ki lehet fogni a Piccolót, ráadásul a kávé  mellett forró csokit is tud készíteni.

Gábornak Nespresso gépe van, de úgy gondolja, a Dolce Gusto gépek a prémium kategóriás Nespresso utángyártott formái.

„A Nespresso elegáns embereknek való, ez látszódik az üzleten is: elegáns a környezet, és magas színvonalú kiszolgálás. Nem veheted meg minden utcasarkon, legalábbis a kapszulát nem. Ha Nespressód van, akkor igenis bemész Budapest legelegánsabb zónájába, ott megveszed, és jól is érzed magad, ugyanis egy emelt életszínvonal érzését is megkapod az ingyen kávépróbával együtt. A mai gazdasági helyzet és a konkurencia megjelenése persze kicsit átírta a marketingstratégiát, és hogy ne veszítsenek vevőket, ezért már több helyen hozzá lehet jutni, és ingyenes házhozszállítást is lehet kérni bizonyos mennyiség felett. Az előbb említett okokon túl a Nestlé felfedezte, hogy a Nespresso prémiumkörítésével kizár a vevői köréből egy jelentős réteget: a kisebb pénzű, de ugyancsak stílusos fiatalokat. A Dolce Gusto a vidám színeivel, bohókás formájával próbál vevőket nyerni. Nem is fárasztja a fiatalabb réteget az ízek pontos költői megfogalmazásaival, inkább az egyszerűbb megnevezésekkel látja el, és a választék is jóval visszafogottabb."

Zsófi ezt az olcsóbb típust vette meg magának. „Anyuéknak a Circolo van, ami kör alakú, annak nagyobb a tartálya, egy feltöltéssel eszpresszóból körülbelül húsz, kapucsínóból minimum tíz főzhető. Az én kispingvinemnek kisebb a tartálya, csak két kapucsínó főzhető vele egy feltöltéssel. Akármelyik kapszulát próbáltuk eddig, mind ugyanazt a magas színvonalat hozta. Anyáéknál a gyengébb és az erősebb eszpresszó, valamint a kapucsínó a favorit, nálam a forró csoki, illetve nyáron vég nélkül ittuk a jegeskávét, mert az fagyival, mandulalikőrrel, habbal és csokireszelékkel lekörözi az egész Starbucks kínálatot! Az eszpresszónak mennyei illata van, olyan, mint az igazi olasz kávéknak, a forró csoki meg olyan habos hogy csak na! A kapszulákat az Asia Centerben szoktuk venni, ott egy doboz 1200 forintba kerül. Nagyon egyszerű a kezelése és a tisztítása is, és rendkívül kis helyet foglal."

Ízre, használatra és tisztítására ez a gép egyaránt 9 pontot kapott, így a teszt egyik legolcsóbbjaként ez lett a nyertes. Csak azért nem kapott tíz pontot, mert a két komponensű kapszulák darabja körülbelül 120-160 forintra jön ki, viszont az egy komponensűek darabja már 60-75 forintból megúszható, ha valamelyik kínai piacon szerezzük be őket.

dolcegusto

Dolce Gusto kapszula árak

A kapszulákat szerencsére már nagyon sok boltban be tudjuk szerezni, például: MédiaMarkt; Spar; Müller vagy Tesco. Az árak 1500-1600 forint körül változnak. A két komponensű (kávé+tej) italoknál (kapucsínó, forrócsoki, jegeskávé) ez 8 db/dobozt jelent, az egy komponensűeknél (eszpresszó, kakaó) 16db/dobozt. A kapszulák tizenhatféle ízben kaphatóak, és mind a három Dolce Gusto géppel kompatibilisek. Így, egy kapszula ára 93 és 200 forint között mozog, ha a márkaboltban szerezzük be őket. A Piccolo ára 22 490, a Melody 29 990 és a Circolo 34 990 forintba kerül.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Rovatok